Crosby álomgólja, Penguins-siker Gretzky ellen

Vágólapra másolva!
2007.01.28. 10:36
Ebben a szezonban már harmadszor győzte le a Toronto a Montrealt az észak-amerikai profi jégkorongliga mostani szezonjában, a Maple Leafs ezúttal 4-1-re verte a Canadienst. Kikapott a címvédő Carolina Washingtonban, a Buffalo pedig a New York Islanders otthonában. Utóbbi azért érdekes, mert a Sabresnek ez volt sorozatban a harmadik veresége, és ilyen hosszú negatív szériát ebben az idényben még nem produkált. Sidney Crosby és Mark Recchi vezérletével elsöpörte a Pittsburgh a Phoenixet.
Sidney Crosby (balra) és Mark Recchi együtt örül egy közösen öszehozott gólnak
Sidney Crosby (balra) és Mark Recchi együtt örül egy közösen öszehozott gólnak
Sidney Crosby (balra) és Mark Recchi együtt örül egy közösen öszehozott gólnak
Sidney Crosby (balra) és Mark Recchi együtt örül egy közösen öszehozott gólnak

Sidney Crosby és Mark Recchi egyaránt egy-egy góllal és három-három gólpasszal zárt a Pittsburg Phoenix elleni ideenbeli mérkőzésén. Az NHL 108. játéknapján.

A Penguins 4-2-es vezetéssel vágott neki a harmadik harmadnak, és nem sokkal több mint öt perc alatt szertefoszlatta a hazaiak reményeit.

Előbb Crosby növelte az előnyt emberelőnyben az előző bajnokiján az 500. NHL-gólját szerző Recchi passza után (technikailag briliáns alakítás volt fonákkal), majd Ronald Petrovicky alakította 6-2-re az állást.

A kegyelemdöfést Recchi adta meg 52:16-nál, Crosby előkészítőként volt benne az emberelőnyös gólban (2-7).

Crosby a mérkőzés után hangsúlyozta: a saját teljesítménye és a győzelem miatt érzett örömét fokozza, hogy az ellenfél edzője minden idők egyik legnagyobbja, Wayne Gretzky.

Torontóban Pavel Kubina és Jeff O'Neill találataival 2-0-ra vezetett a Maple Leafs a Montreal ellen, de az második harmad elején Tomas Plekanec szépített.

Mats Sundin a legjobbkor, a játékrész vége előtt nem egészen egy perccel állította vissza a kétgólos különbséget, majd Kubina – aki egyébként hátvéd – állította be a 4-1-es végeredményt.

A Canadiensnek nem nagyon megy, amikor kimozdul otthonról: a legutóbbi nyolc idegenbeli meccséből immár a hatodikat veszítette el a gárda.

Philadelphiában Jason Krog gólja döntött a New York Rangers javára. A vendégek Jaromir Jagr révén jutottak előnyhöz a második harmadik elején, de másfél perc múlva Joni Pitkanen még egyenlített. Krog góljára már nem érkezett válasz.

Az Ottawa az utóbbi nyolcm bajnokija közül a hetediket nyerte meg, miután 3-1-re legyőzte a vendég Broston Bruinst. Minden gól a harmadik harmadban esett, a végén Antoine Vermette az üres kapuba talált be.

A Washington Capitalt 7-3-ra verte a bajnok Carolinát, a találkozó elején Alekszander Szemin két és Alekszander Ovecskin góljával húzott el 3-0-ra a Capitals.

Szeminnek és Ovecskinnek is volt még egy-egy gólpassza. A fővárosiak a záró periódus elején már 5-2-re vezettek, a Canes végig futott az eredmény után.

A New York Islandersben Arron Asham kétszer volt eredményes, amikor a csapat 5-3-ra megverte a Buffalót. A második harmad végén még a Sabres vezetett 3-2-re, de a záró szakaszban megfordította a meccset az Islanders.

A Buffalo sorozatban harmadszor kapott ki, ez a leghosszabb negatív sorozata ebben a szezonban.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA (NHL)

ALAPSZAKASZ, A 108. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI:
Philadelphia Flyers New York Rangers 1-2
Ottawa Senators Boston Bruins 3-1
Toronto Maple Leafs Montreal Canadiens 4-1
Washington Capitals Carolina Hurricanes 7-3
New York Islanders Buffalo Sabres 5-3
Columbus Blue Jackets Minnesota Wild 3-2
Florida Panthers New Jersey Devils 3-2
St. Louis Blues Nashville Predators 3-6
Phoenix Coyotes Pittsburgh Penguins 2-7
Edmonton Oilers Los Angeles Kings 4-3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik