NHL, LA Kings: Marc Crawford az új edző

2006.05.23. 12:02
Címkék
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokságban szereplő Los Angeles Kings Marc Crawford (képünkön) személyében Stanley Kupa-győztes edzővel kötött szerződést. A 46 éves szakember azt a John Torchettit váltotta, aki alapszakasz utolsó tizenkét mérkőzésén volt a Kings szakmai munkájának elsőszámú irányítója és felelőse.
Az LA Kings a Nyugati-főcsoportban a tizedik helyen végzett az alapszakaszban – 42 győzelem, 35 vereség, öt túlórában kiharcolt siker -, így nem jutott be a rájátszásba.

Marc Crawford korábban a Colorado Avalanche vezetőedzőjeként nyert Stanley Kupát 1996-ban, pedig csak két évvel korábban, 1994-ben mutatkozott be a tengerentúli elitligában.

A tréner a legutóbbi hét évben a Vancouver Canucksnál dolgozott vezetőedzőként.

Az együttest sorozatban négyszer vezette be a rájátszásba 2004-ig, a mostani bajnokságban azonban csak egy pozícióval megelőzve új csapatát a kilencedik helyen zárt, így szerződést bontottak vele.

Crawford dolgozott korábban a juharleveles válogatottnál is: az 1998-s téli olimpián mint szövetségi kapitány, míg az 1996-s világbajnokságon másodedzőként állt a nemzeti együttes rendelkezésére.

Szavazás

Ki lesz az NHL bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
7 perce

Kilde Achilles-ín-szakadás miatt kihagyja az alpesisí-szezont

Téli sportok
30 perce

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
33 perce

F1: újonc brazil pilóta versenyez jövőre a Haasnál

F1
50 perce

A futsal BL-ben bíráskodhat a magyar játékvezető – hivatalos

Minden más foci
1 órája

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
1 órája

Gálfi Dalma hat mérkőzéslabdáról, rekordmeccsen fordított a lisszaboni tenisztornán

Tenisz
1 órája

2031-ben A-csoportos jégkorong-világbajnokságot rendezne Budapest

Jégkorong
1 órája