AHL: Vas János gólpassza

2006.01.06. 09:18
Címkék
Az AHL, a második számú észak-amerikai jégkorongbajnokság alapszakaszában idegenben kétgólos vereséget szenvedett az Iowa Stars, soraiban magyar válogatott légiósával, Vas Jánossal (képünkön).
Az NHL-s Dallas Stars tartalékcsapata a Milwaukee Admirals vendégeként lépett pályára ezúttal és az első harmadban 4:22 perc alatt kétgólos előnyre tett szert. A második találatnál, Junior Lessard góljánál a magyar légiós előkészítőként jeleskedett, így egy újabb assziszt kerülhetett a neve mellé. Egy gólja mellett ez volt a harmadik gólpassza az idényben.

A folytatás azonban korántsem alakult ilyen jól, hiszen a hazaiak előbb a második harmadban szépítettek, majd a záró játékrészben három találattal a megfordították és megnyerték az összecsapást. 3-2-nél a negyedik góljukat már üres kapuba lőtték, hiszen az Iowa hálóőre akkor már nem volt a jégén, helyette egy mezőnyjátékossal próbálkoztak megszerezni a hosszabbítást jelentő egyenlítő találatot.

A játéknap másik találkozója is hasonlóan kezdődött, hiszen a vendég Houston Aeros kétgólos előnyt szerzett a San Antonio Rampage vendégeként az első harmadban, de mivel a rákövetkező két játékrész döntetlennel végződött, előnyüket a végelszámolásnál is megtartották.

AHL-ALAPSZAKASZ:
Milwaukee Admirals Iowa Stars 4-2 (0-2, 1-0, 3-0)
San Antonio Rampage Houston Aeros 3-5 (1-3, 2-2, 0-0)

Szavazás

Mikor mutatkozhat be Vas János az NHL-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Női röplabda: magabiztos MÁV Előre-siker a TFSE ellen

Röplabda
3 perce

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
10 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
38 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
46 perce

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
1 órája

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
1 órája

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
1 órája