Leiskolázták a Lightningot

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2004.05.26. 21:17
Címkék
Vicsorgó, mindenre elszánt tekintetek, ideges pislogások a himnuszok közben, brutális ütközések az első percekben  így kezdődött a szereposztás alapján minden idők talán legérdekesebb Stanley-kupa-döntője a Tampa és a Calgary között.


Jarome Iginla rendkívül fontos gólt szerzett a második harmadban – ráadásul emberhátrányból
Jarome Iginla rendkívül fontos gólt szerzett a második harmadban – ráadásul emberhátrányból
Jarome Iginla rendkívül fontos gólt szerzett a második harmadban – ráadásul emberhátrányból
Aztán hamar kiderült, a két, minden dicséretet megérdemlő gárda nincs egy súlycsoportban, legalábbis a párharc első összecsapásán: Lightning–Flames 1–4.
A rájátszásban odahaza remeklő hazaiakat sokkolták az események, a második harmad derekán úgy tűnt, ólomból vannak az egyébként gyors lábak, és igazából a harci tűz sem lobogott már a szemekben. Egyet azonban ne felejtsünk el: ez még csak az első mérkőzése volt a várhatóan hoszszúra nyúló sorozatnak.
"Igen, azt hiszem, egy Iginlával voltunk jobbak, hihetetlenül fontos gólt ütött" – állapította meg Darryl Sutter mágus, a Calgaryt igazi csapattá formáló edző.
A mester kiötlötte, a tanítványok meg végrehajtották azt a taktikát, ami a szélvészgyors tampaiak ellen (is) sikerre vezethet – az azonnali letámadás, plusz a fegyelmezett védekezés –, jóllehet az óriásölő vendégeknek ezúttal is szükségük volt Fortunára. Az első gólnál – ami egyúttal az első kapura lövés volt a részükről… – a korong előbb Dave Andreychu-kon, a Lightning veteránján, majd az örökmozgó Martin Gelinason is megpattant, végül Nyikolaj Habibulin kapus sodorta a vonal mögé, a másodiknál meg egy kapitális hibát használt ki a playoffban immár 11 találatnál járó Jarome Iginla (nem mellékesen emberhátrányban!), mert bár a szólója végén Habibulin óriásit védett, a róla felpattanó korong éppen a csatár elé került, másodjára pedig már nem hibázott. Stephane Yelle közeli, ravasz lövésével már 3–0-ra vezetett a Flames, és ekkor tulajdonképpen el is dőlt, ki kerül előnybe.

Az NSO ajánlja:

NHL-összeállítás
"Néhány játékosom rendkívül idegesen kezdett, míg a másik oldalon senki sem látszott feszültnek. Muszáj megértenünk, hogy mostantól az eddiginél is több figyelem és nagyobb fegyelem szükséges, különben nem leszünk bajnokok – pedig azok akarunk lenni" – hangoztatta John Tortorella, a Tampa edzője.
Biztosak lehetünk abban, hogy a következő mérkőzésre ő is kifundál valamit, amivel meglepheti az ellenfelet – ha mást nem, mondjuk a keddinél lényegesen hatékonyabb védekezést.

Tv: a Sport1 pénteken hajnali 1.45-től élőben közvetíti a Stanley-kupa-döntő második mérkőzését


Szavazás

Ki nyeri a Stanley-kupát?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
31 perce

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
57 perce

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
1 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
1 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik