Szélig nem erőlteti, gálameccs Ancsinnal

2004.03.19. 20:36
Címkék
1/2. rész: Kapusta: ideje váltani
2/2. rész

Kapusta távozását a DAC szakosztályelnöke, Szélig Árpád is megerősítette:
"Köszönet Dusan Kapustának az együtt eltöltött három csodálatos évért, a sikerekért. Ebben az évben is kihozta az együttesből a maximumot, de úgy éreztük mi is, és egyértelműen ő is, hogy ideje váltani, a további együttműködést nem kell tovább erőltetni. Utódjáról már folynak a tárgyalások, de konkrétumokat még nem mondhatok. Van rá esély, hogy a szakosztály anyagi gondjai is megoldódnak, de az egyeztetések még itt is tartanak. A következő évadban tehát új edzővel, újult erővel, reméljük, új körülmények között folytatjuk a harcot – az újabb sikerért."

Vasárnap, 18 órai kezdettel gálamérkőzést tartanak a dunaújvárosi jégcsarnokban. A mostani együttes ellen az 1985-ös, első OB I-es dunaújvárosi csapat lép jégre, megerősítve többek között a kapuban Berényi Norberttel és a csatársorban Ancsin Jánossal.
Legfrissebb hírek

NB II: Tiszakécskei LC–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2 perce

Völgyi Péter: Nem gondoltam volna, hogy 26 eladott labdával nyerni tudunk

Kosárlabda
6 perce

A Kisvárda megszerezte a vezetést az MTK ellen – percről percre

Labdarúgó NB I
8 perce

Az Esztergom fölényes győzelemmel kezdte a női kézilabda-bajnokságot Vácon

Kézilabda
16 perce

Unai Simón mindent védett, az Atleti simán kikapott Bilbaóban

Spanyol labdarúgás
26 perce

Gasly kilenc éve hajszolta a lehetőséget – vasárnap győzelemmel koronázná meg a monzai hétvégét

F1
31 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
49 perce

A címvédő törökök az első döntősök a női röpi Eb-n

Röplabda
55 perce