Ezúttal elég volt az öt rúgott gól

2010.01.13. 20:12
null
Madarász (jobbra) megszerezte jubileumi századik gólját a válogatottban
Címkék
A jövő kedden kezdődő, Debrecenben és Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra készülő válogatottunk a keddi, debreceni 5–5-ös döntetlen után szerdán Nyíregyházán is megmérkőzött Finnország együttesével. A Kozma Mihály által irányított gárda ezúttal 2–0-ás félidő után 5–0-ra győzött. A mérkőzésen a válogatottban 116. alkalommal szereplő Madarász János kétszer is a kapuba talált, s így megszerezte 100. gólját a nemzeti együttesben.

Kozma Mihály Pallai Gábor - Angyalos András, Trencsényi János, Lovas Norbert, Fekete Viktor összeállításban kezdette a gárdát, amelyben csereként Tóth Szabolcs, Nagy Tamás, Nagy Gábor, Lódi Tamás, Peczár Csaba, Madarász János, Balázs Zoltán, Gyurcsányi Zsolt és Dróth Zoltán lépett pályára.

A mieink sokkal határozottabban és jobban játszottak, mint kedden, s a 11. percben Madarász János meg is szerezte a vezetést a mieink számára. A 18. percben újra ő volt eredményes – ezzel a góllal a 116. mérkőzésén szereplő játékos megszerezte 100. válogatottbeli gólját. A második félidőben együttesünk még hatékonyabban futballozott, a nézők remek kombinációkat, és újabb magyar találatokat láthattak: a 31. percben Dróth Zoltán, a 32-ben Trencsényi János, a 40-ben pedig Peczár Csaba vette be a finnek hálóját. Kifejezetten jól játszó együttesünk teljesen megérdemelt győzelmet aratott.

"A tegnapihoz képest sokkal fegyelmezettebben és taktikusabban futballoztunk, mindenki maximálisan koncentrált volt és ennek meg is lett az eredménye – nyilatkozta a találkozó után Kozma Mihály. – Jó játékunk a kellő eredményességgel is párosult és külön öröm, hogy nem kaptunk gólt. Gratulálok Madarász századik góljához, János megérdemelten vált a magyar válogatott abszolút csúcstartójává."

Kozma Mihály és a válogatott több játékosa csütörtökön 13 órakor Budapesten, a Thermal Hotel Margitszigetben sajtótájékoztatót tart, a szövetségi edző ekkor hirdeti majd ki 14 fős Eb-keretét.

FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Finnország 5–0 (Madarász 11., 18., Dróth 31., Trencsényi 32., Peczár 40.)

 

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
58 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája