Az egyik leglényegesebb különbség a pályára lépő játékosok számának változása, immár nem 5+1-es, hanem 4+1-es létszámmal zajlanak a csatározások, a kispadon pedig további 7 labdarúgó foglalhat helyet. A balesetveszélyesnek vélt palánkot „lebontották". A játéktérnek téglalap alakúnak kell lennie, így a sportcsarnokokban rendszerint kézilabdapálya méretű helyen zajlanak a mérkőzések.
A különböző terembajnokságokban mindig a rendező által megállapított játékidő szerint bonyolították le a találkozókat. A futsalban azonban egységesen kétszer 20 percesek a félidők, ráadásul tiszta játékidőt mérnek, így egy-egy összecsapás másfél óráig is eltarthat. Ha ugyanis a labda elhagyja az alap- vagy oldalvonalat, illetve a játékvezető megszakítja a játékot, áll az óra. A bajnoki meccseken rendszerint két játékvezető és egy időmérő működik közre. Utóbbi legfontosabb szerepe a mérkőzés rendkívül precíz nyomon követése, hiszen a legkisebb reakcióidővel kell megállítania, illetve újraindítania az időmérő szerkezetet. Emellett a mérkőzés jegyzőkönyvét is folyamatosan vezeti.
A játéktéren valamennyi vonalnak 8 cm szélesnek kell lennie, a büntetőpont a kaputól 6 méterre van.
A labda 4-es méretű, és abban különbözik a nagypályán használatostól, hogy kisebb, és nem pattog annyira (ha a talajra ejtik, maximum térdmagasságig pattan vissza).
Mindkét csapat edzője félidőnként egyszer kérhet időt. Ezt a szándékot jeleznie kell az időmérő asztalnál, de csak akkor szakíthatja meg a játékvezető a meccset, ha az időt kérő csapat jogosult – bármilyen formában – a labda játékba hozatalára. Az időkérés tartama egy perc, közben nem lehet cserélni, a játékosoknak a pályán kell maradniuk, míg az edző és a technikai személyzet nem léphet be a játéktérre. Ha valamelyik csapat az első félidőben nem használta ki az időkérését, a második játékrészre nem viheti át.
Ami a szabálytalanságokat illeti, közvetlen szabadrúgás jár a vétlen csapat javára, ha a másik együttes játékosa gáncsolja, buktatja, visszahúzza, leköpi ellenfelét, szándékosan kézzel ér a labdához (kivéve a saját büntetőterületen belül tartózkodó kapust), emellett hátulról úgy szereli ellenfelét, hogy közben érinti, illetve becsúszva próbál meg szerelni.
Az előbbi esetekből félidőnként ötöt követhetnek el a csapatok, a hatodik szabálytalanság után (és onnantól kezdve minden közvetlen szabadrúgást érő megnyilvánulásnál) úgynevezett kisbüntető végezhető el a második büntetőpontról, amely a kaputól tíz méterre van kijelölve. Ha a hatodik (és az azt követő) szabálytalanság a büntetőterület és a második büntetőpont közé esik, a vétlen csapat választhat, hogy a szabálytalanság helyéről (közelebb mint tíz méterről) vagy a második büntetőpontról végzi-e el a rúgást. A kisbüntető abban különbözik a többi szabadrúgástól, hogy nem állhat fel sorfal, a kapusnak a büntetőterületen belül, a labdától legalább öt méterre kell állnia (nem kell tehát a gólvonalon lennie, mint a hatméteres büntetőnél), és valamennyi játékosnak a labda képzeletbeli vonala mögött, a labdától legalább öt méterre kell állnia.
A halmozott szabálytalanságokat a csapatok nem viszik át a második félidőre, mivel a faultok törlődnek.
