A PSG 50 millió euróért megvette Désiré Douét

H. Á.H. Á.
2024.08.17. 13:54
Fotó: PSG
A francia bajnoki címvédő Paris SG hivatalos honlapján jelentette be: 50 millió euróért megvásárolta a Rennes francia U21-es válogatott szélsőjét, Désiré Douét.

A klub honlapja szerint Désiré Doué öt évre szóló szerződést kötött a PSG-vel. A 19 éves szélső számára igazán mozgalmasan alakult a nyár, hiszen tagja volt a párizsi olimpián ezüstérmet szerző válogatottnak – öt meccsen egy gólt és egy gólpaszt jegyzett a tornán. 

Doué két éve, augusztus elején mutatkozott be a Rennes felnőttcsapatában, és a hó végén ő lett az első 2005-ös születésű játékos, aki az öt európai topliga valamelyikében gólt szerzett. Douét a PSG hivatalos honlapja elegáns, technikás, kétlábas játékosként jellemzi, akinek fiatal kora ellenére már bőven van tapasztalata a nemzetközi színtéren is, hiszen a Rennes-nel 13 Európa-liga-meccsen szerepelt, s egy gólt is szerzett.

A L’Équipe értesülései szerint a párizsi klub 50 millió eurót fizetett Douéért, és a lap úgy tudja, hogy a fiatal szélső iránt a Bayern München is élénken érdeklődött, a PSG vezetőedzője, Luis Enrique győzte meg arról, hogy őket válassza.

„Nagy öröm számomra, hogy csatlakozhatok a csapathoz. Örömöt és büszkeséget érzek és boldog vagyok, hogy válóra vált egy álmom” – idézte a lap a PSG honlapjának nyilatkozó játékost.

 

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
6 órája

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

Nyélbe ütik végre a nagy üzletet? A PSG visszalépett, befutni látszik a Real Madrid

Francia labdarúgás
2026.07.27. 09:55

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.07.26. 13:52

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.07.25. 14:14