Vb 2022: Queiroz szembeszállt Klinsmann-nal és lemondásra szólította fel

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.28. 11:55
null
Klinsmann kritizálta az irániakat, Queiroz kiállt az övéiért (Fotó: AFP)
Jürgen Klinsmann kritizálta az iráni válogatott tagjainak viselkedését a Wales elleni győzelmüket követően, amivel kivívta az iráni szövetségi kapitány, Carlos Queiroz haragját. A portugál lemondásra szólította fel a korábbi német játékost, aki a FIFA egyik szakmai bizottságának a tagja a világbajnokságon.

 

Jürgen Klinsmann, a BBC szakértője, valamint a FIFA tudományos szakmai csoportjának tagja keresetlen megjegyzéseket tett Carlos Queirozra és az iráni válogatott tagjaira. Klinsmann a BBC adásában a Wales–Irán mérkőzés elemzése során kritizálta a portugál szakvezetőt és csapatát, mivel szerinte folyamatos reklamálásukkal befolyásolták a játékvezetőt.

„Ilyen az ő kultúrájuk, ők így járnak el, és ezért illik Queiroz ennyire jól az iráni válogatotthoz. Queiroz szenvedett Dél-Amerikában, nem sikerült kijutnia Kolumbiával, aztán Egyiptommal sem, majd visszament Iránba, ahol már korábban sokat (2011–2019) dolgozott, vagyis ez nem véletlen, szándékosan csinálják ezt.

Ez része a kultúrájuknak, annak, ahogy játszanak, aztán »megdolgozzák« a bírót, láttuk, ahogyan állandóan ugráltak a kispadnál, »megdolgozva« a partjelzőt és a negyedik játékvezetőt” – közölte Klinsmann.

Queiroz nem vette jó néven Klinsmann szavait, akinek edzői karrierjét a hazájával elért 2006-os világbajnoki bronzérmet leszámítva csalódások követték egymás után. A portugál edző számos Twitter-bejegyzésben kritizálta a korábbi német játékost.

„Bármennyire is tisztelem a pályán elért eredményeidet, megjegyzéseid az iráni kultúráról, a válogatottról, és a játékosaimról szégyenletesek. Senki sem tudja megsérteni az integritásunkat, ha az a sértés nem összeegyeztethető velünk. Szeretnénk meghívni téged vendégnek, hogy megismerj minket, megismerd a közegünket, kultúránkat, országunkat, az iráni embereket, művészetet, költészetet, a kortárs perzsa kultúrát.

Amerikai-németként megértem, hogy nem vagy iráni szimpatizáns, ez nem probléma. Annak ellenére, hogy a BBC-n tett megjegyzéseiddel megpróbáltad aláásni erőfeszítéseinket, általunk meghozott áldozatainkat, kvalitásainkat, megígérjük, hogy nem fogunk ítélkezni a te kultúrád, gyökereid, és nevelésed felett, mindig szívesen látunk családunkban” – írta Twitter-oldalán az iráni szövetségi kapitány.

Ugyanakkor figyelni fogjuk a FIFA döntését a vb tudományos szakmai csoportjában betöltöd státuszod kapcsán, ugyanis arra szólítunk fel, hogy mondj le, mielőtt megérkeznél közösségünkbe – tette hozzá Queiroz.

Később a Sky Sports megírta, Klinsmann erre azzal reagált, hogy szeretné megbeszélni a nézeteltérést Queirozzsal. „Kiforgatták a szavaimat. Megpróbálom majd felhívni őt, hogy megnyugtassuk a kedélyeket. Sohasem kritizáltam Carlost vagy az iráni kispadon lévőket. Csupán az érzelmi megnyilvánulásaikra utaltam, ami elismerésre méltónak is tekinthető. Nagyon beleélik magukat a mérkőzésbe, Carlos pedig szenvedélyesen ad utasításokat csapatának.”

FRISSÍTÉS: Jürgen Klinsmann Twitter-oldalán ismét reagált a történtekre.

„A megjegyzéseim a Wales–Irán mérkőzéssel kapcsolatban kizárólag a futballhoz kapcsolódnak. Sajnos ezt kiragadták a futball kontextusából. Nagyon sok iráni barátom van és mindig szerettem a népüket, a kultúrájukat és a történelmüket. A legjobbakat kívánom számukra a tornán” – fogalmazott Klinsmann.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik