Két pálcika marad – Bodnár Zalán jegyzete

2022.12.13. 23:36

CSAK AZ BIZTOS, hogy autók lángolnak majd és erőszakos utcai összecsapások lesznek szerda éjszaka Párizsban, illetve a nagyobb francia városokban. Vagy azért, mert győz Marokkó, vagy azért, mert kikap.

Deschamps: A marokkói szurkolók ellenségesek, erre külön készülünk
Regragi: Nem készülünk külön Mbappé-ellenes tervvel

Némi malíciával azt is mondhatnánk: más sem hiányzott ennek az egyébként is brutálisan átpolitizált katari világbajnokságnak, mint egy Franciaország–Marokkó mérkőzés a döntőbe jutásért. Valahogy a sorsolás is úgy alakította, hogy vb-n egyébként a legnagyobb létszámú szurkolótáborral jelen lévő Marokkónak bőven jutott „érdekes” ellenfél. A csoportkörben máris Belgium, ahol háromszázezer marokkói él, és ahol a jelenlegi keret négy játékosa is született. Győztek az „Atlasz oroszlánjai” 2–0-ra, és Brüsszel lángokba borult (továbbá Rotterdam, Hága, Amszterdam). A nyolcaddöntőben következett Spanyolország, amelynek hétszázezer marokkói lakosa van, a keret két labdarúgója született ott, ráadásul Marokkó területén máig van még két város, Ceuta és Melilla spanyol fennhatóság – marokkói olvasatban spanyol megszállás – alatt (erről bővebben a korábban Ceutában is edzősködő Tóth-Zele Józseffel készült cikkünkben a 6. oldalon), és jött az újabb meglepetés. A negyeddöntőben nem is kellett politikai töltet, Portugália kiejtése után így is zavargások törtek ki Párizsban, Hollandiában és Belgiumban a marokkói bevándorlók körében. Na, de most jön Franciaország, amely ellen a legvérmesebb csata várható, elvégre Marokkó francia gyarmat volt, amelynek igája alól csak 1956-ban szabadult fel. Franciaországban egymillió marokkói él, s nemcsak Valid Regragui szövetségi kapitány, hanem három játékosa is ott született, szóval sejthetjük, mi várható.

De igazságtalan lenne a francia–marokkói elődöntőt csak történelmi-politikai dimenzióba helyezni, mindkét csapat lenyűgöző katari teljesítményével is bőven rászolgált a figyelemre. A címvédő franciák az elképesztő sérüléshullám ellenére rendkívül magabiztosan menetelnek, nagyon meggyőzőek. Az észak-afrikaiakról pedig mindent elmond, hogy eddig csak egy gólt kaptak, az is öngól volt, ellenfél még nem vette be a kapujukat. Technikásak, taktikusak, gyorsak és kegyetlenek a kapu előtt. Az előzetesen aranyesélyes belgák, spanyolok vagy portugálok drága áron tanulták meg, hogy Marokkó nem játék.

Vagyis de, marokkó a neve annak a klasszikus pálcikás társasjátéknak is, amelyben úgy kell elvenni egy nagy halom pálcikából egyet-egyet, hogy a többi ne mozduljon meg.

Marokkó vagy Franciaország?

A katari nagy marokkópartiban szerda estére csak két pálcika marad.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57