Amerika kedvenc whiskeyje számokban

Vágólapra másolva!
2014.05.01. 13:22
null
Évente 11 millió karton Jack Daniel's whiskeyt adnak el világszerte
Egy kis barlangi forrás az egyik titka annak, hogy Jack bácsi whiskeyje az amerikaiak kedvencévé tudott válni. A hagyaték egyre bővül – akárcsak a lepárlók, úgy a kádárműhelyek és a raktárak száma is emelkedik. (x)

 

150 éve ugyanott

A Brown-Forman, a Jack Daniel's anyatársasága a közeljövőben több mint 100 millió dollárt költ lepárlóinak termelési, valamint raktározási kapacitásának növelésére. A Lynchburgben található szeszfőzde, már 150 éve működik ugyanott, ahol egykor a nagymester, Jack Daniel megalapította.

A HORDÓ SZINTE VALÓDI ÖSSZETEVŐ
„A hordók nálunk nem csupán tároló eszközök. Igazán fontos kellékek számunkra, szinte hozzávalók, valódi összetevők. A Jack Daniel’s jellegzetes borostyán színe és részben zamata is az égetett fehértölgy hordóknak köszönhető. Úgy is mondhatnám, olyannyira hiszünk a hordók fontosságában, hogy saját kezűleg készítjük” – mondta Jeff Arnett, a Jack Daniel’s jelenlegi lepárló mestere.

10 millió gallonos tartály

A whiskey egyik nélkülözhetetlen alapanyaga a kristálytiszta forrásvíz, amely egy kis tennessee-i barlangból származik. A víz tárolásához egyébként nemrégiben egy 10 millió gallonos tartályt is emeltek, hogy egy esetleges szárazság bekövetkeztekor se szüneteljen a termelés.

60 millió dolláros műhely

A terjeszkedés a hordógyártást is érinti, hiszen a Brown-Forman új kádárüzemet épített. Az első frissen pörkölt hordók 2014 májusában gördültek le a 60 millió dolláros műhely futószalagjáról. Az 53 gallonos hordókat a hagyományoknak megfelelően, fehér tölgyből, szögek nélkül készítik.

160 ország, 11 millió karton whiskey

Az ital eladási számai az Egyesült Államokban több évtizede töretlenül nőnek, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Lengyelország és Dél-Afrika pedig kulcsfontosságú piacokká váltak. A Jack évente több mint 160 országban, nagyjából 11 millió karton whiskeyt ad el, hazánkban pedig folyamatosan két számjegyű növekedést mutat.

Egy baráti tanács a Jack Daniel's-től: Tarts mértéket az alkoholfogyasztásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik