Tudták, hogyan törjék fel a védelmünket

2009.10.11. 08:14
Címkék
A magyar válogatott tegnap késő este 3–0-ra kikapott Portugáliától világbajnoki selejtezőn Lisszabonban. Carlos Queiroz, a győztes csapat szövetségi kapitánya szerint sikerült sok hibára kényszeríteniük a mieinket, ami kulcsfontosságú volt. A duplázó Simao Sabrosa úgy vélte, a szélekről indított akciókkal fel tudták törni a tizenegy emberrel védekező magyarok védelmét. Bruno Alves pedig elárulta, csak a meccs után tudták meg, hogy mi lett a Dánia–Svédország mérkőzés eredménye.
Simao Sabrosa (balra) szerint a széleken vezetett támadásokkal győztek (Fotó: Reuters)
Simao Sabrosa (balra) szerint a széleken vezetett támadásokkal győztek (Fotó: Reuters)

„Okosan játszva a képességeinknek megfelelő teljesítményt nyújtottunk. Taktikailag az volt a célunk, hogy több hibára késztessük a magyarokat, mint Budapesten. Nagyszerű meccsen vagyunk túl, a maratoni versenyfutás végén járunk, és jó helyzetben várhatjuk a folytatást" – értékelte a magyar válogatott elleni győzelmet Carlos Queiroz, aki hozzátette, bízik benne, hogy sikerült a maguk oldalára állítani az együttest kritizálókat.

A szövetségi kapitány azt is elárulta, nem valószínű, hogy a megsérülő Cristiano Ronaldo pályára lép szerdán Málta ellen.

„Nem hinném, hogy játszani fog. Beszéltem a csapat orvosával, aki azt mondta, hogy még további vizsgálatokra van szükség, de nem valószínű, hogy futballozhat szerdán" – mondta a szakember.

Bár a portugál lapok már azt találgatják, hogy Queiroz alakulata kivel kerülhet szembe a pótselejtezőben, a szombati meccs egyik legjobbja, a duplázó Simao Sabrosa óvatosságra int.

„Egyelőre nem szabad ünnepelnünk, de nagyon fontos, hogy most már a mi kezünkben van a sorsunk. A Málta elleni találkozóra készülünk. Nagyon fontos volt ez a siker, amelynek nagyon örülünk" – mondta Simao, aki csapata sikerének kulcsát is megosztotta hallgatóságával.

„Tudtuk, hogy ellenfelünk védekező szellemben játszik. Ki kellett használnunk a megfelelő pillanatokat a támadásra. A magyarok tizenegy emberrel védekeztek, ám a széleken vezetett támadásokkal fel tudtuk törni a védelmüket" – fejtette ki a szélső.

A dánok elleni mérkőzés után a mieink kapujába is betaláló, brazil születésű Liédson először szerepelt portugál közönség előtt új hazája válogatottjában. A támadó fantasztikusan érezte magát a meccsen.

A védő Bruno Alves pedig elárulta, nem tudták a dán–svéd párharc kimenetelét a mieink elleni találkozó előtt: „Nem tudtuk, és nem is akartuk megtudni a dánok meccsének eredményét, amely pedig sorsdöntő volt a számunkra. Csak a magyarok elleni összecsapásra koncentráltunk."

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Dánia 9 6 3 16–4 +12  21
2. Portugália 9 4 4 1 13–5 +8  16
3. Svédország 9 4 3 2 9–4 +5  15
4. Magyarország 9 4 1 4 9–8 +1  13
5. Albánia 9 1 4 4 5–9 –4  7
6. Málta 9 1 8 0–22 –22  1
AZ 1. CSOPORT MENETRENDJE
2008.09.06. Albánia–Svédország 0–0
2008.09.06. Málta–Portugália 0–4 (Said 26. – öngól, H. Almeida 61., Simao 72., Nani 78.)
2008.09.06. Magyarország–Dánia 0–0
2008.09.10. Svédország–Magyarország 2–1 (Källström 55., Holmén 63., ill. Rudolf 90+3.)
2008.09.10. Portugália–Dánia 2–3 (Nani 42., Deco 86.–11-es, ill. Bendtner 84., C. Poulsen 90., D. Jensen 90+2.)
2008.09.10. Albánia–Málta 3–0 (Bogdani 45., Duro 83., Dalku 89.)
2008.10.11. Magyarország–Albánia 2–0 (Torghelle 49., Juhász 81.)
2008.10.11. Dánia–Málta 3–0 (S. Larsen 10., 47., Agger 29. – 11-esből)
2008.10.11. Svédország–Portugália 0–0
2008.10.15. Málta–Magyarország 0–1 (Torghelle 23.)
2008.10.15. Portugália–Albánia 0–0
2009.02.11. Málta–Albánia 0–0
2009.03.28. Málta–Dánia 0–3 (Larsen 12., 23., Nordstrand 89.)
2009.03.28. Albánia–Magyarország 0–1 (Torghelle 39.)
2009.03.28. Portugália–Svédország 0–0
2009.04.01. Magyarország–Málta 3–0 (Hajnal 7., Gera 80., Juhász 94.)
2009.04.01. Dánia–Albánia 3–0 (Andreasen 31., S. Larsen 37., C. Poulsen 80.)
2009.06.06. Albánia–Portugália 1–2 (Bogdani 29., ill. Almeida 27., B. Alves 93.)
2009.06.06. Svédország–Dánia 0–1 (Kahlenberg 22.)
2009.06.10. Svédország–Málta 4–0 (Källström 22., Majstorovic 52., Ibrahimovic 56., M. Berg 58.)
2009.09.05. Dánia–Portugália 1–1 (Bendtner 42., ill. Liédson 87.)
2009.09.05. Magyarország–Svédország 1–2 (Huszti 79. – 11-esből, ill. Mellberg 8., Ibrahimovic 94.)
2009.09.09. Magyarország–Portugália 0–1 (Pepe, 9.)
2009.09.09. Málta–Svédország 0–1 (Azzopardi - öngól, 81.)
2009.09.09. Albánia–Dánia 1–1 (Bogdani 51., ill. Bendtner 40.)
2009.10.10. Portugália–Magyarország 3–0 (Simao 18., 79., Liédson 74.)
2009.10.10. Dánia–Svédország 1–0 (J. Poulsen 79.)
2009.10.14. Dánia–Magyarország
2009.10.14. Portugália–Málta
2009.10.14. Svédország–Albánia

 

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
3 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
3 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
4 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik