Németh nem gondolta, hogy elődöntőbe jutnak

2009.10.12. 13:17
null
Németh Krisztián nem állna meg az elődöntőnél (fotó: Reuters)
Címkék
A magyar U20-as labdarúgó-válogatott kedden Ghána ellen lép pályára a korosztályos világbajnokság elődöntőjében. Az ellenfél legjobbjának tartott Dominic Adiyiah szerint a magyar együttes „nem rossz csapat”. A ghánaiak erőssége Németh Krisztiánhoz hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapjának nyilatkozott.

„Mindent összevetve nem rossz csapat a magyar, szóval mindent az edzők utasításainak megfelelően kell tennünk. Biztos vagyok benne, hogy kitalálja majd a megfelelő játékrendszert, amelyben legyőzhetjük ellenfelünket. Tudjuk, hogy fegyelmezettnek kell maradnunk, és saját játékunkat kell játszanunk, mindannyiunknak a legjobb játékunkra kell törekednünk” – mondta Adiyiah elöljáróban a magyar válogatott elleni meccsről a fifa.com-nak.

A góllövőlistát hat találatával vezető játékos beszélt személyes ambícióiról is. „A jövőben szeretnék a legmagasabb szinten játszani, és a világ egyik legjobbja lenni. Az elmúlt években abban a szerencsében volt részem, hogy nagyszerű játékosokat láthattam közelről játszani, én is egy akarok lenni közülük” – mondta a támadó, aki első FIFA-rendezvényén vesz részt.

A fifa.com szerkesztői Németh Krisztiánnal is hosszabban beszélgettek, és a magyar csatár azt mondta a honlapnak, hogy nem „laktak jól” az eddigi sikerekkel.

„Hogy őszinte legyek, nem gondoltam volna, hogy az elődöntőig jutunk, de nagyon boldog vagyok, hogy így alakult. Úgy gondolom, eddig is képesek voltunk a jó eredmények elérésére, de most igazán bizonyíthatjuk, hogy helyünk van a legjobb négy között” – mondta Németh.

A FIFA oldala szavazás útján arról kérdezi a látogatókat, hogy ki nyeri meg a gólkirálynak járó aranycipőt, Adiyiah mellett Némethre, Koman Vladimirre és a brazil Alan Kardecre lehet kattintani. A szavazást ma 13 órakor a ghánai csatár (40%) vezette Németh (27%), illetve Koman (25%) előtt.

 

U20-AS VB, EGYIPTOM
 ELŐDÖNTŐ
10.13., 16.30 Ghána–Magyarország  
10.13., 20.00 Brazília–Costa Rica
 

 

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
5 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
5 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
6 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik