A kispados Wiese többet kap, mint Ballack

Vágólapra másolva!
2009.10.08. 17:32
null
Tim Wiese joggal örülhet: ha kijut a vb-re a német válogatott, 180 ezer eurót kaphat (fotó: Action Images)
Címkék
Bár matematikailag még nem jutott ki a német labdarúgó-válogatott a világbajnokságra, a szövetség már nyilvánosságra hozta, hogy a játékosok milyen összeggel gazdagodhatnak, amennyiben kiharcolják a szereplés jogát.
Érdekesség, hogy a német vezetők nem a pályára lépés után fizetnek, hanem aszerint, hogy kit hány mérkőzés előtt válogattak be a keretbe. Így akár a kispadról is szép pénzt lehet keresni…

A legékesebb bizonyíték erre Tim Wiese esete. A Werder kapuvédője eddig hét meccsen is ott volt a keretben, illetve Joachim Löw behívta őt a záró két selejtezőre is. Mivel meccsenként 20 ezer euró érkezhet az érintettek bankszámlájára, így ki lehet számolni, Wiese 180 ezret kap, ha a Nationalelf ott lesz Dél-Afrikában.

A brémai kapus ezzel az összeggel megelőzte még Michael Ballackot is, aki hiába játszott hat mérkőzésen is, mindössze nyolcszor válogatták be, ez pedig 160 ezer eurót jelent.

Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger, Thomas Hitzlsperger, Mario Gomez, Piotr Trochowski és Heiko Westermann személyében hat játékos van, aki mindegyik mérkőzésen bekerült a keretbe, így ők a maximális 200 ezer eurót vághatják zsebre.

Kevin Kuranyi és Christian Pander is részesül a prémiumból, annak ellenére, hogy ők elvétve kerültek be a keretbe. A kapitánnyal összevesző Kuranyi 60 ezret, míg az állandóan sérült Christian Pander 20 ezret kasszírozhat.
Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
2 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
2 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
2 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
2 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik