Queiroz: Nyitva maradt a mennyország kapuja

2009.09.30. 12:17
null
A portugálok számára szeptember után ismét visszajött a remény (Fotó: Reuters)
Címkék
Már a veszett fejsze nyele után kapott a portugál labdarúgó-válogatott a vb-selejtezőcsoportból való továbbjutást illetően, de egyelőre úgy néz ki, nem hiába kapaszkodik. A sorozat elején botladozó együttes szeptemberben két idegenbeli fellépésén négy pontot zsebelt be, s így versenyben van a továbbjutásért.

„Telve vagyunk önbizalommal, a mi hitünk alapját pedig a képességeink jelentik – mondta a szövetségi kapitány, Carlos Queiroz, akinek szakmai hozzá nem értését sokan a bukdácsolások első számú okának tartják. – A helyzetünk persze továbbra sem könnyű, és el kell fogadunk a kritikákat, hogy emiatt a felelősség javarészt minket terhel. Legutóbbi győzelmünk után viszont a mennyország kapuja továbbra is nyitva maradt előttünk."

„Portugália változatlanul minden erejével azért harcol, hogy megszerezze a dél-afrikai kvalifikációt. A lehetőséget számunkra a Magyarország elleni szeptemberi idegenbeli győzelem adta vissza."

„A sorozat elején is azt mondtam, ez egy végtelenül kiegyenlített, maratoni küzdelem lesz a csoportban, amelynek majd a végén kell minden résztvevőnek elszámolni a pontjaival. A versenyfutás nagyon szoros, köszönhetően annak, hogy mindenki vesztett pontokat mindenki ellen. Nekünk még két mérkőzésünk van hátra, azokat meg kell nyernünk, és az így megszerzett hat pontunkkal a végén olyan pozícióban ülhetünk, amelyben szeretnénk."

Portugália a csoportban utolsó két mérkőzését hazai pályán vívja, október 10-én Lisszabonban fogadja a magyar válogatottat, majd 14-én, Guimaraesben Málta ellen zár. Ez papíron tényleg hat pontot hozhat a konyhára.

Ellenben a velük versenyfutásban lévő svédeknek még el kell utazniuk a csoportelső dánokhoz, majd az albánok elleni hazai találkozóval zárják csoportmérkőzéseik sorát.

Az európai zóna első csoportjában Dánia 18 ponttal áll az élen, majd a 15 pontos svédek, valamint az egyaránt 13-13 pontos portugálok és magyarok következnek a sorban. A svédek továbbjutási esélyét csökkenti a dániai vendégszereplés, a mieinkét pedig a Portugália, illetve a Dánia elleni idegenbeli fellépés.

Legfrissebb hírek

Vihar miatt egy órát csúszik a Mexikó–Anglia meccs kezdési időpontja

Foci vb 2026
4 perce

Történelmi mélységben Brazília; Haaland elképesztően teljesít – statisztikák

Foci vb 2026
30 perce

Mexikó nem változtatott, az angoloknál bekerült Quansah, Gordon és Saka is a kezdőbe

Foci vb 2026
44 perce

„Ha tehetném, most én is ott lennék a norvég utcákon” – Erling Haaland a brazilok kiütése után

Foci vb 2026
53 perce

Egyet fejjel, egyet átlövésből – videókon, ahogy Erling Haaland hazaküldte Brazíliát

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: portugál–spanyol csúcsrangadó a vb-nyolcaddöntőben

Minden más foci
1 órája

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
1 órája

A belga kapitány reagált Balogun felmentésére: szerinte a FIFA-nál április 1. lehet

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik