Labdarúgás: Kassai Viktor úgy érzi, már itthon is elfogadták

2012.06.01. 13:21
Címkék
Kassai Viktor két csoportmeccsre számít a labdarúgó Európa-bajnokságon, a magyar bírói stáb számára azoktól függ a folytatás – jó teljesítmény esetén akár a döntőt is megkaphatják. A játékvezető beszélt a magyar bajnokságról is, pozitívumként emelve ki, hogy itthon többet kell futnia egyes meccseken, mint a korábbi években, és hogy úgy érzi, elfogadták a magyar pályákon.

„A megszokott módon Erős Gáborral, Ring Györggyel, Vad Istvánnal és Bognár Tamással alkotjuk a magyar különítményt, s hétfőn utazunk Lengyelországba, ahol a felkészülés után várjuk az első megbízatásunkat. Huszonnégy csoportmeccsre 12 bíró jut, vagyis valószínűleg mindenki két mérkőzést kap majd – mondta Kassai Viktor a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Az ottani teljesítmények kvalifikálhatnak a folytatásra: jó bíráskodás, kevés hiba esetén bármilyen találkozót adhatnak, talán még az Eb-döntőt is megkaphatjuk. Erről azonban nem a korábbi eredményeink, hanem a tornán mutatott teljesítmény fog dönteni."

Kassai Viktort idehaza a labdarúgók szavazatai alapján a bajnoki évad legjobb játékvezetőjévé választották.

„Azért fontos, hogy idehaza elismernek ezzel a címmel, mert a legtöbb meccset mégiscsak az NB I-ben vezetjük: amíg egy szezonban 8-10 külföldi mérkőzésünk van, addig itthon akár 25-30 is lehet – folytatta Kassai. – Lényeges a hazai játékosok visszajelzése ilyen módon is, hiszen év közben velük dolgozunk, vitatkozunk, próbáljuk győzködni egymást – főleg ők minket. A feladatom megtalálni a hangot a kilógó stílusú futballistákkal is és beterelni őket a sportszerűség keretei közé: ez hasonlatos egy tanár-diák viszonyhoz. Egyébként ma nem jellemző az NB I-ben a trágárság, nem is tűrnénk el. Az alsóbb osztályokban a bírók sokkal nehezebb helyzetben vannak ebből a szempontból."

„Bárki gondolhatja, hogy nem jó a stílusom a játékosokkal. Mindenkinek megadom a kellő tiszteletet, még ha a határozottságot egyesek össze is keverik az arroganciával vagy nagyképűséggel. A szavazás talán megerősíthet abban, hogy a futballisták elfogadnak. A meccseket visszanézve volt néhány olyan tévedés, amely fájó volt számomra; az egymás közti demokratikus, őszinte értékeléseink viszont azt célozzák, hogy a hibákat feldolgozva tovább tudjunk lépni. Az egymásnak bólogatás sehova sem vezet."

A bíró a magyar tempóról megjegyezte: „Talán kevesen hiszik, pedig most már mérjük: immár néha az NB I-ben is kell annyit futnunk, mint a nemzetközi meccseken, akadnak 11-12 kilométeres hazai mérkőzéseink is. A minőség javulását persze elsősorban a nézőszám mutatja majd meg."

Legfrissebb hírek

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Jégkorong Kontinentális Kupa: október 18-án találkozik a BJA és a Brassó Észtországban

Jégkorong
11 perce

Hazája harmadosztályában köthet ki az Euroliga tavalyi ezüstérmese

Kosárlabda
11 perce

Már csak 10 nap! Impozáns trófea jár az atlétikai világdöntő győzteseinek

Atlétika
17 perce

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
27 perce

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Atlétika
50 perce

Ez már a véghajrá: Enzo Fernández 140 millió euróért lesz a Cityé; eldőlt Julian Álvarez sorsa – keddi transzferhiradó

Minden más foci
55 perce

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája