Euro 2012: Sokkal több helyzetünk volt, mint nekik - Pepe

2012.06.09. 23:48
Címkék
A portugál labdarúgó-válogatottat irányító Paulo Bento szerint igazságtalanul kaptak ki 1–0-ra a németektől az Európa-bajnokság B-csoportjának második mérkőzésén.

„Az első félidőben Németország játszott fölényben, de a második játékrészben rendeztük sorainkat, és mi uraltuk a meccset. Szerencsétlen gólt kaptunk, amire jól reagáltunk. Az eredmény nem igazságos" – kesergett a találkozó után Paulo Bento.Paulo Bento.

Játékosa, Pepe szintén úgy látja, hogy nem a jobbik csapat nyert.

„Sokkal több helyzetünk volt, mint nekik – kezdte a Real Madrid hátvédje. – Jól védekeztünk és jól kontráztunk, szerintem magas szinten játszottunk. Négy remek képességű válogatott van a csoportban, a dánok a hollandok ellen bizonyították, hogy milyen nagyszerű csapatot alkotnak. Ma azonban magunknak és a kívülállóknak is megmutattuk, hogy tovább tudunk jutni, ha így játszunk a többi meccsünkön is.”

A Manchester Unitedet erősítő Nani a balszerencsére panaszkodott.

„Rengeteg beadásunk volt, de sajnos egyiket sem sikerült gólra váltanunk. Jól játszottunk, de nem volt szerencsénk” – értékelt a szélső.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
3 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája