A hollandok átgázoltak az északíreken

2012.06.02. 22:04
null
Teljesen megtelt az Amsterdam ArenA
Címkék
Az egy hét múlva már az Európa-bajnokságon pályára lépő holland futballválogatott Amszterdamban felkészülési mérkőzésen 6–0-ra nyert Észak-Írország ellen.

Rafael van der Vaart, Klaas-Jan Huntelaar, Dirk Kuyt. Többek között ez a három játékos is csak a kispadon kezdett a holland válogatottban, amely azonban így is lehengerlő játékkal rukkolt elő. Az északírek szövetségi kapitánya, Michael O'Neill több alapemberére (Steven Davis, Aaron Hughes, Gareth McAuley, Chris Baird, Chris Brunt) nem számíthatott, ám azt talán ő sem gondolta, hogy csapata ennyire alárendelt szerepet játszik majd.

A hollandok már az elején nekik estek, és a 11. percben megszerezték a vezetést Robin van Persie fejesével. 1–0

Robin van Persie éles szögből szerezte meg a hollandok vezető gólját (Fotók: Action Images)
Robin van Persie éles szögből szerezte meg a hollandok vezető gólját (Fotók: Action Images)

 

Az első találatnál a gólpasszt jegyző Wesley Sneijder az első negyedóra végén már saját maga talált be, egy tökéletesen elvégzett szabadrúgással. 2–0

Ekkor már sejteni lehetett, hogy gólparádé lesz a vége (amikor a hollandok legutóbb 2–0-ra vezettek a 15. percben, meg sem álltak 11–0-ig, 2011 szeptemberében San Marino ellen), és a narancsmezesek nem is álltak meg kettőnél.

A 28. percben Van Persie tizenegyesből szerezte meg második gólját (3–0), majd Ibrahim Afellay alakította ki a 4–0-s félidei eredményt, amely könnyen lehetett volna akár 8–0 is.

A második játékrész első találatára sem kellett sokáig várni, az 51. percben Afellay mattolta Megyeri Balázs olympiakoszos csapattársát, a szünetben beállt Roy Carrollt. 5–0

Nem sokkal ezután Van Bommel és Van Persie helyére beállt a Van der Vaart, Huntelaar duó, majd Kuyt is pályára lépett. Utóbbi azt a Sneijdert váltotta, aki kis híján két góllal zárta a találkozót, de a 66. percben leadott lövésénél a labda a kapufát találta el. Így sem úszta meg hat gól alatt a vendégcsapat, ugyanis Ron Vlaar egy bal oldali szöglet után fejjel beköszönt. 6–0

A zöld mezesek szerencséjére a hollandok a hátralévő időben visszavettek a tempóból, így az eredmény már nem változott, az északír válogatott azonban az 1949-es, angolok elleni 9–2-es zakója óta így is a legsúlyosabb vereségét szenvedte el.

A hollandok főpróbája tehát kiválóra sikerült, a dánok elleni jövő szombati Eb-nyitányukon azonban vélhetően jóval nehezebb dolguk lesz.

LABDARÚGÁS, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HOLLANDIA–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 6–0 (4–0)
Amszterdam. V: Schörgenhofer (osztrák)
HOLLANDIA: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Vlaar, Willems (Schaars, 78.) – N. De Jong, Van Bommel (Van der Vaart, 57.) – Robben (Narsingh, 82.), Sneijder (Kuyt, 70.), Afellay – Van Persie (Huntelaar, 57.). Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: Camp (Carroll, a szünetben) – Hodson, M. Duff (McArdle, 62.), McPake, Lafferty – McCann, Norwood, Clingan, S. Ferguson (Healy, 81.) – Little (McGinn, 56.), Grigg. Szövetségi kapitány: Michael O’Neill
G: Van Persie (11., 29. – a másodikat 11-esből), Sneijder (15.), Afellay (37., 51.), Vlaar (78.)

 

Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel rajtolt a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
3 perce

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
5 perce

Három góllal nyert a Győr a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
10 perce

Sportlövő vb-válogató: Fábián és Pekler remekelt

Egyéb egyéni
12 perce

Vuelta: a bátor Brenner bravúrja Buitrago ellen

Kerékpár
22 perce

Lucz, Paragi, Tótka és Juhász nyert 200 méter egyesben a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
23 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
24 perce