Minden egyes kör a túlélésről szól. Egyáltalán nem élvezem – Verstappen

H. L.H. L.
2026.03.14. 18:36
Verstappen egyáltalán nem élvezi a vezetést (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull négyszeres világbajnoka, Max Verstappen frusztráltan nyilatkozott a Kínai Nagydíj időmérője után.

Noha a Red Bull tempó tekintetében az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon még meggyőző volt a problémák ellenére is, ez már nem mondható el a Sanghajban mutatott formáról. A szombati sprintversenyen pont nélkül maradt a csapat, amit követően fenekestül felforgatták az autó beállításait – mindhiába. Max Verstappen a nyolcadik, míg Isack Hadjar a kilencedik helyet szerezte meg az időmérőn, a kettős hátránya egy másodperc körül mozgott a pole pozíciós Andrea Kimi Antonelli mögött.

A négyszeres bajnok a szombati eseményeken alul- és túlkormányzottságra panaszkodott, nem igazán tudta eldönteni, mikor mire számítson az RB22-estől. „Sokat változtattunk az autón, de semmi hatása sem volt. Az egész hétvégén lemaradásban vagyunk, az autó teljes mértékben vezethetetlen. Egyáltalán nem találtam viszonyítási pontokat. Minden egyes kör a túlélésről szól. Egyáltalán nem élvezem.”

„Van kisebb gondunk a motorral, de valószínűleg nem ez a legnagyobb probléma. Rengeteg köridőt veszítünk. Ráadásul egyáltalán nem is tudom nyomni, mert az autó nem engedi. Ezért nem igazán érzem úgy, hogy uralnám a kocsit. Ennek egyszerűen nem így kellene lennie. Az új szabálykorszak legelső körétől fogva nem élvezem vezetni ezt a gépet. Szerintem ott fogom befejezni a futamot, ahol elkezdem.”

Verstappen szót ejtett a sprintversenyen elrontott rajtjáról is, és megosztotta, hasonló baj ütötte fel a fejét, mint Liam Lawsonnál az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon. „Az akkumulátor rendben van. De nem jött elég erő a motorból. Gyakorlatilag többé-kevésbé ugyanaz volt a problémám, mint Liamnek Melbourne-ben. Remélem, rendben tudjuk hozni, máskülönben a huszadik helyen találom magam.”

Hadjar szerint az Ausztráliában látott eredmények csalókák voltak, és a harmadik rajthelye annak volt köszönhető, hogy a riválisok magukhoz képest alulteljesítettek, így inkább most mutatkozott meg, mire képesek. „Nincs semmi különbség. Nyolc tized volt a lemaradásunk Melbourne-ben, egy rövidebb pályán. Most ennél is nagyobb, ezért is estünk még hátrébb. Több időt veszítünk, de ugyanazt a teljesítményt nyújtjuk. Szerintem a Ferrari és a McLaren is nagyon elrontotta az előző versenyhétvégét. Ennyit tudok hozzáfűzni.”

KÍNAI NAGYDÍJ, RAJTSORREND

1.Kimi AntonelliolaszMercedes
2.George RussellbritMercedes
3.Lewis HamiltonbritFerrari
4.Charles LeclercmonacóiFerrari
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes
6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes
7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes
8.Max VerstappenhollandRed Bull-Ford
9.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford
10.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari
11.Nico HülkenbergnémetAudi
12.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes
13.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari
14.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford
15.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford
16.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford
17.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes
18.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes
19.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda
20.Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari
21.Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda
22.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari
19. KÍNAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 13., PÉNTEK
Szabadedzés1. Russell 1:32.741
Sprintidőmérő1. Russell 1:31.520
MÁRCIUS 14., SZOMBAT
Sprintverseny1. Russell, 2. Leclerc, 3. Hamilton
Időmérő1. Antonelli 1:32.064
MÁRCIUS 15., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 305.066 km) rajtja8.00
KÖVETKEZŐ VERSENY
Japán Nagydíj, Szuzukamárcius 29., 7.00
Bahreini Nagydíj, Bahreináprilis 12., 17.00
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 19., 19.00


 

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

Darabokra hullik Max Verstappen csapata

Képes Sport
2026.04.19. 09:03
Ezek is érdekelhetik