Russell szórakoztatónak találja, kik próbálják megszerezni Hamilton ülését

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 14:26
Russell (jobbra) nem aggódik azon, ki lesz jövőre a csapattársa (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes brit versenyzője, George Russell szórakoztatónak találja az ő, valamint a csapatfőnök, Toto Wolff telefonjára érkező hívásokat és üzeneteket, mióta kiderült, hogy Lewis Hamilton az idény végén távozik az „ezüstnyilaktól".

Mint beszámoltunk róla, Lewis Hamilton február elején erősítette meg, hogy aktiválta a kilépési záradékot a Mercedesszel 2025 végéig érvényben lévő szerződésében, és a nagy szabályváltoztatásokat megelőző idényben már a Ferrari-színeiben versenyez. A váratlan bejelentés óta számos versenyzőt hoztak szóba a német csapattal, többek között a fiatal tehetség, Kimi Antonelli, a jelenleg Aston Martint erősítő Fernando Alonso, a Scuderiánál az ülését pont a hétszeres bajnok érkezése miatt elvesztő Carlos Sainz Jr., valamint a botránytól hangos Red Bullt egyes hírek szerint elhagyni kívánó Max Verstappen neve is a lehetséges jelöltek között szerepel. 

A Mercedes felszabaduló ülése kétségtelenül kecsegtető több pilóta számára is, az alakulattal a harmadik közös évét teljesítő George Russell jól is szórakozik azon, milyen hívások és üzenetek érkeznek az ő, valamint a csapatfőnök, Toto Wolff telefonjára Hamilton távozásának híre óta. „Érdekes néhány hónap áll előttünk, meglátjuk, mi történik. Ami az én oldalamat illeti, minden idők legjobb versenyzőjének a csapattársa voltam az elmúlt két évben, és egyáltalán nem aggódom amiatt, hogy ki érkezik mellém." 

„A legjobbak ellen szeretném megmérettetni magam, és úgy érzem, pontosan ez volt a helyzet az előző két idényben. Legyen szó tapasztalt vagy fiatal versenyzőről. Személy szerint úgy érzem, nagyszerű helyzetben vagyok ahhoz, hogy segítsek a csapat előremozdulásában, illetve a következő fejezetben."

Az egyszeres futamgyőztest arról is megkérdezték, milyen mértékben szólhat bele abba, ki lesz az új csapattársa. „Úgy gondolom, valamennyi csapat számára fontos, hogy harmónia legyen a versenyzői között, mert ez az összes mérnökre és a teljes istállóra kihat, de végső soron Toto, valamint az igazgatótanács hozza meg a döntést."

„Sokat beszélgettünk már, és sok időt töltöttem Totóval a tél folyamán, szóval elég vicces volt látni különböző pilóták neveinek felbukkanását a telefonján, sőt még én is kaptam üzeneteket és hívásokat. Ez elég érdekes volt, de csapatként nagyszerű lehetőségünk van, és nagyon jó helyzetben vagyunk, hogy belevágjunk a következő fejezetbe azután, hogy Lewis annyi sikert ért el a Mercedesszel."

A két nagydíj után 18 megszerzett ponttal az egyéni vb-összetett negyedik helyét elfoglaló, és egyelőre a házon belüli csatában vezető pilóta Szaúd-Arábiában már jelezte, tárt karokkal fogadná a címvédő Verstappent, akit jelenleg a mezőny legjobbjának tart. 

4. SZAÚD-ARÁBIAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:29.659
2. szabadedzés1. Alonso 1:28.827
MÁRCIUS 8., PÉNTEK
3. szabadedzés1. Verstappen 1:28.412
Időmérő1. Verstappen 1:27.472
MÁRCIUS 9., SZOMBAT
Verseny1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Ausztrál Nagydíj, MelbourneMárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00

 

 

Legfrissebb hírek

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
10 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
10 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
18 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
20 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
21 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
22 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
Tegnap, 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
Tegnap, 19:29
Ezek is érdekelhetik