Verstappen elsősége és Csou nagy balesete a dzsiddai utolsó szabadedzésen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.08. 14:03
Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az utolsó edzésen Dzsiddában (Fotó: AFP)
Max Verstappen zárta az élen a Formula–1-es Szaúdi Nagydíj harmadik szabadedzését. A Red Bull címvédője mögött Charles Leclerc és Sergio Pérez végzett, a Carlos Sainz Jr.-t helyettesítő Oliver Bearman tizedikként hangolódott első időmérőjére. Az utolsó tréningen a piros zászló is előkerült, miután Csou Kuan-jü törte össze csúnyán Sauberjét.

Max Verstappen nyitott az élen csütörtökön Szaúd-Arábiában, majd a villanyfényes második szabadedzésen Fernando Alonso vette át a vezetést. Az idény második időmérőjére ugyancsak ilyen körülmények között kerül sor, mielőtt azonban lement a nap Dzsiddában, várt még a versenyzőkre egyórányi gyakorlás.

A mezőny azonban kissé megváltozott a pénteki napra, ugyanis mint kiderült, Carlos Sainz Jr. vakbélgyulladással küzd, ezért nem vezethet a hétvége hátralévő részében. Helyettesítője a Ferrari tartalék versenyzője, Oliver Bearman lett, aki ezzel F1-es versenyen való debütálására készülhetett.

Nem meglepő módon a brit pilóta az elsők között hagyta el garázsát a harmadik edzés kezdetén – az első tíz percben rajta kívül nem sokan köröztek a dzsiddai utcai pályán. Többek között a Red Bull párosa következő tíz percben is inkább a kivárás mellett döntött, ekkor az élen egy ideje már Lewis Hamilton állt.

Nem sokkal később a hétszeres világbajnok csapattársa, George Russell ugrott az első helyre, majd amikor a Red Bull versenyzői is megkezdték a körözést, át is vették a vezetést Sergio Pérez, Max Verstappen sorrendben. Az első fél óra végén Charles Leclerc állt az élre, ám néhány perccel később már Verstappen volt az aktuális leggyorsabb.

Nem ment rosszul a Haas ezen az edzésen, amikor ugyanis felkerültek a lágy gumik Kevin Magnussen autójára, felzárkózott a harmadik pozícióba, míg Nico Hülkenberg is befért a top tízbe. Logan Sargeant ezzel szemben nem sokat körözhetett az utolsó szabadedzésen – az amerikai versenyző a 22-es kanyarban koccolta le a falat bal első kerekével, aminek következtében autója megsérült.

Bár Sargeant számára ez azt jelentette, hogy szinte teljesen ki kellett hagynia a harmadik edzést, Csou Kuan-jü autója még inkább megsérült, amikor az utolsó negyedórában a falnak csapta a Saubert a hetes kanyarban. Az ütközés következtében félbe kellett szakítani a tréninget, a folytatásban öt perce maradt a versenyzőknek a leintésig.

Amikor ismét zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, a mezőny nagy része igyekezett vissza a pályára. Többen javítottak köridejükön az utolsó percekben, s bár Verstappen nem volt köztük, a címvédőt már senki sem tudta letaszítani az első helyről. Mögötte Leclerc és Pérez zárta az utolsó tréninget, az első tízet Russell, Lando Norris, Fernando Alonso, Lance Stroll, Oscar Piastri, Lewis Hamilton és Bearman egészítette ki.

Folytatás 18 órakor az időmérővel!

  1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:28.412átlag: 251.395 km/ó13 kör
  2.Charles LeclercmonacóiFerrari1:28.6080.196 mp h.16
  3.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:28.9060.49413
  4.George RussellbritMercedes1:28.9640.55217
  5.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:28.9710.55911
  6.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:29.0380.62614
  7.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:29.1270.71514
  8.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:29.2130.80111
  9.Lewis HamiltonbritMercedes1:29.2680.85619
10.Oliver BearmanbritFerrari1:29.3060.89422
11.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:29.4851.07312
12.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:29.5461.13413
13.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:29.5721.16018
14.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:29.5751.16313
15.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:29.6751.26311
16.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:29.7401.32815
17.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:29.8081.39613
18.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:30.0831.67121
19.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:30.7392.32712
20.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes2:27.99459.582  2
SZAÚDI NAGYDÍJ, A HARMADIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

 

4. SZAÚD-ARÁBIAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:29.659
2. szabadedzés1. Alonso 1:28.827
MÁRCIUS 8., PÉNTEK
3. szabadedzés1. Verstappen 1:28.412
Időmérő18.00–19.00
MÁRCIUS 9., SZOMBAT
A verseny (50 kör, 308.45 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Ausztrál Nagydíj, MelbourneMárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik