Alonso a leggyorsabb a villanyfényes szaúdi szabadedzésen

H. L.H. L.
2024.03.07. 17:33
Alonso zárt az élen a második edzésen Dzsiddában (Fotó: AFP)
Fernando Alonso (Aston Martin) bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Szaúdi Nagydíj második szabadedzésén. A kétszeres világbajnok mögött George Russell (Mercedes) és a címvédő Max Verstappen (Red Bull) érkezett, míg az első ötös sorát Charles Leclerc (Ferrari) és Sergio Pérez (Red Bull) egészítette ki.

 

A címvédő Max Verstappen elsőségével vette kezdetét a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzése. Noha a holland közel két tizeddel előzte meg a második Fernando Alonsót, mögötte különösen szoros csata alakult ki, a spanyol versenyzőt egy tizeden belül követte a tavalyi pole pozíciós Sergio Pérez, valamint George Russell, így érdekes volt látni, miként alakultak át a különbségek az immár villanyfényben lejátszódó második gyakorláson.

Az edzés tízperces csúszással vette kezdetét, aminek hátterében az állt, hogy az egyik csatornafedél megrongálódott a bokszutcában, és a versenyirányítás szükségesnek látta a többi átvizsgálását is, mielőtt zöld jelzést adott volna a mezőnynek.

Az első próbálkozásokat követően Verstappen vezette az időlistát, előnye ugyanakkor elég minimális volt a többször is élre álló Fernando Alonso előtt. A hollandot és a spanyolt 17 ezred választotta el egymástól, miközben a gyors körön lévő Logan Sargeant Lewis Hamilton miatt élt át meleg pillanatokat, amikor elkerülő manővert kellett bemutatnia annak érdekében, hogy ne ütközzön össze a lassan haladó Mercedesszel – a sportfelügyelők vizsgálni fogják az esetet.

Félidőhöz közeledve érkeztek az első igazán gyors körök a lágy gumin: az élre Alonso állt, aki elsőként és egyedüliként ment be 1:29 alá. A spanyol pilóta 1:28.827-nél állította meg a stoppert, ennél a folytatásban már senki sem tudott jobbat elérni, így ő zárta az élen a villanyfényes edzést.

A kétszeres vb-első előnye 230 ezred volt a második George Russell előtt, míg harmadikként Verstappen érkezett már több mint háromtizedes lemaradással. A negyedik Leclerc lett, majd Pérez, Lance Stroll, a betegeskedő Carlos Sainz Jr., a problémákba ütköző Hamilton, Pierre Gasly, valamint Oscar Piastri tette teljessé az első tízes sorát.

Folytatás pénteken 14 óra 30 perckor a harmadik szabadedzéssel.

 
4. SZAÚD-ARÁBIAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:29.659
2. szabadedzés1. Alonso 1:28.827
MÁRCIUS 8., PÉNTEK
3. szabadedzés14.30–15.30
Időmérő18.00–19.00
MÁRCIUS 9., SZOMBAT
A verseny (50 kör, 308.45 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Ausztrál Nagydíj, MelbourneMárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00

 

 

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
1 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
6 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
6 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
9 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
Tegnap, 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
Tegnap, 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23