EYOF: ennél jobbak még sosem voltak a magyarok

Vágólapra másolva!
2017.07.29. 20:18
Címkék
Leírni is sok: negyvenegy éremmel, közte tizenhárom arannyal a magyar küldöttség minden idők legeredményesebb Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválját zárta Győrben. A fiúk-lányok az utolsó napon is nyolc éremmel gazdagították a gyűjteményt.

Vajon kitart Eszterke varázsa? – tehettük fel a kérdést a spanyolok elleni döntő előtt. Az olimpiai faluban talált fekete kiscica a leány kosárlabdázók kabalája lett, s az elődöntőben, Törökország ellen elkélt a segítsége, amikor 16–2-es hátrányból fordítva nyertek Angyal Barbaráék. A fináléban azonban már a macsek tudománya is elfogyott: a magyar csapat egyetlen pillanatig sem vezetett a remekül felkészített spanyolok ellen, akik végig uralták a játékot. Mészárosné Kovács Andrea szövetségi edző dühében olykor a széket rúgta fel, ám a lányok tehetetlennek bizonyultak a rivális rendkívül kemény és jó védekezése ellen. Az 73–57-es vereség azonban nem rontotta el a lányok kedélyét, akik – a közönséggel együtt – nagyon örültek a második helynek.

„Várakozáson felül teljesítettünk az egész tornán. A csoportunk gyengébb volt, mint a másik, a németek ellen játszottuk a kulcsmeccset. Az aranyéremhez jóval több jó egyéni teljesítményre lett volna szükségünk. Idehaza egyszerűen nem tudjuk modellezni a kemény védekezést, amit a döntőben kaptunk, ezért nagyon hasznos és tanulságos volt a viadal" – értékelt a tréner.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a leány kézilabdázók aranyérmet szereztek, míg a kajakosok a záráson is arattak Győrben.

A minden nap dobogós helyezéseket szállító cselgáncsozók ezúttal sem hagyták cserben a szurkolókat. A közönség egyébként nemcsak a bronzéremig jutó fiúcsapat (Nerpel Gergely, Sipőcz Richárd, Szeredás Botond, Tóth Benedek, Vida András) produkciójának örülhetett: a délelőtti program végén önfeledt táncot jártak az önkéntesek (az uszodában még pénteken a hivatalos rajtjelre a bírók vettek startot) – hiába no, az EYOF vége felé valóban a fesztiválhangulaté lett a főszerep. Talán Bácskay Csenge is jobb kedvre derült, hiszen a törékeny tornászlány még vigasztalhatatlan volt pénteken az ugrás döntőjének nyolcadik helye miatt, ellenben a zárónapon a bravúros negyedik pozícióban zárt talajon.

A jelzőt az egész magyar csapat teljesítményére használhatjuk: 13 arany-, 14 ezüst- és 14 bronzéremmel a harmadik helyen zárt az éremtáblázaton. Párizsban, 2003-ban 30 dobogós helyezést gyűjtöttünk, így a mostani magasan minden idők legjobb magyar produkciója.

EYOF, EREDMÉNYEK
Cselgáncs.
Csapatverseny. Fiúk.
1. Oroszország, 2. Törökország, 3. Magyarország (Szeredás Botond 60 kg, Vida András 60 kg, Nerpel Gergely 73 kg, Tóth Benedek 81 kg, Sipőcz Richárd +81 kg) és Grúzia. Leányok. 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Törökország és Szerbia, 5. Magyarország (Kardos Tímea 48 kg, Varga Brigitta 48, Özbas Szofi 52 kg, Maróti Alexandra 57 kg, Faragó Petra 63 kg, Gergácz Enikő 63 kg) és Horvátország
Kosárlabda
Leányok. Döntő:
Spanyolország–Magyarország 73–57 (19–14, 18–15, 21–13, 15–15)
Magyar pontszerzők: Angyal 10, Dombai, Szirony, Tóth F. 7-7, Mányoky 6, Boros, Budácsik, Vincze 5-5, Varga A. 3, Wentzel 2
Végeredmény: 1. Spanyolország, 2. Magyarország, 3. Törökország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik