EYOF: huszonhat érem, ezernyi szép emlék Szkopjéból

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.27. 09:01
null
Tíz arany- öt ezüst- és tizenegy bronzérmet szerzett a magyar csapat az Észak-Macedóniában megrendezett európai ifjúsági olimpiai fesztiválon, ezzel a legeredményesebb nemzetek között zárt a küldöttségünk.

Tizennyolcadik alkalommal gyűltek össze kontinensünk korosztályos sportolóreménységei a nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál, röviden az EYOF keretén belül. A multisportesemény legutóbbi felvonásának Észak-Macedónia fővárosa, Szkopje adott otthont (igaz, a rendezésbe „besegített” Kumanovo és a horvátországi Eszék), és látott vendégül több mint 4000 fiatalt. Köztük természetesen a magyarokat, a csapat 151 sportolóval vágott neki a kalandnak, az indulóink korábbi eredményei alapján pedig joggal reménykedhettünk az újabb éremesőben. Örömmel jelentjük, a sportolóink ismét bizonyítottak.

Az eseményen tizenöt sportágban (5x5-ös és 3x3-as kosárlabda, asztalitenisz, atlétika, cselgáncs, kézilabda, országúti és hegyikerékpár, röplabda, sportlövészet, szlalom kajak-kenu, tekvondó, tollaslabda, torna, úszás) mérték össze a tudásukat a fiatalok, mindegyikben szurkolhattunk magyar indulónak.

Akik végül 26 éremmel zártak, 10 arany, 5 ezüst és 11 bronz felosztásban. A medáliahalmozásban óriási szerepe volt az úszóinknak, akik a „termés” felét szállították. Nem csoda, hogy Selmeci Attila, a honi szövetség szakmai alelnöke elégedetten nyilatkozott a viadalt követően az Utánpótlássportnak, elmondta, hogy a felülmúlta az előzetes várakozást a csapatunk.

„Fiataljaink a teljes európai korosztályos élmezőnyt felvonultató versenyen egyértelműen bizonyították, hogy a versenyúszásban ott vagyunk a legjobbak között. Mindez a jövőt tekintve nagyon biztató, és bízom benne, hogy a folytatás is ilyen lesz” – fogalmazott a szakember.

És hogy kik voltak a vízi éremszállítók?

Az ötnapos medencés viadal (és összességében az EYOF) legjobb magyarja Kertész Boróka lett, aki négy alkalommal is felállhatott a dobogóra,

miután 100 és 200 pillangón győzött, amellett – Király Hanna, Nagy-Benedek Izabella és Szabó Kincső társaságában – tagja volt a lányok győztes 4x100 méteres vegyes váltójának, valamint a harmadikként végzett, rajta kívül Szabó Kincső, Szalai Zsófia és Bencsics Angéla alkotta 4x100-as gyorsváltónak is. Sárkány Zétény 400 gyorson első, 1500-on pedig harmadik lett, hozzá hasonlóan duplázott Bartalos Anna, aki 400 és 800 gyorson érdemelt ki bronzmedált. Szabó Kincsőnek a két lánystaféta tagjaként volt jelenése az éremátadókon, Szalai Zsófia pedig a gyorsváltó mellett szólistaként is begyűjtött egy bronzot, 50 gyorson. Oláh Ádám az úszócsapatunk egyetlen ezüstjét szerezte meg a legrövidebb sprinttávon, míg Király Hanna 200 háton csapott célba harmadikként.

Kertész Boróka Fotó: MOB-Média

A felsorolás végére hagytuk a maga módján „legértékesebb” két aranyat: Nagy-Benedek Izabelláét és Puzsa Petráét, előbbi 100, utóbbi 200 mellen diadalmaskodott Szkopjéban.

„A lányok két aranyérme valódi ajándék, egyúttal élő cáfolata annak az állításnak, hogy a magyar edzők a mellúszókkal nem tudnak rendesen foglalkozni” – tette hozzá Selmeci.

Az atléták is kitettek magukért, Keserű Mirabella már az első napon győzelmet ünnepelhetett diszkoszvetésben, majd a kalapácsot is messzire hajította, bronzérem lett a jutalma. A sportágban három magyar ezüst született, Pandur Huba 200 méter síkfutásban, Menyhárt Olivér gerelyhajításban, Varga Iván pedig rúdugrásban lett második. Cselgáncsban négy magyar éremnek örülhettünk: Csermák Dániel az ifjúsági Eb-aranya után az EYOF-on is a legjobbnak bizonyult a súlycsoportjában, míg Fedora Ferenc, Kiss Viktória és Takács Nóra harmadik lett. A sportlövők között a légpuskás Márta Ákos ért oda a dobogó tetejére, aki Ferik Csillával a szakág 10 méteres duó pontszerző versenyszámában másodikként zárt. Salim Kamilah a teljes EYOF-mezőny egyetlen indulójaként két különböző sportágban is megmérette magát: tekvondóban magabiztosan nyert, és atlétaként 2000 méter akadályfutásban is döntőbe jutott, végül 9. lett. A tornaéremről sem feledkezünk meg, Hamza-Vargity Bence gyűrűn érdemelt ki bronzérmet.

A sportlövő Márta Ákos Fotó: MOB-Média

Ez volt minden idők harmadik legeredményesebb magyar szereplése a nyári EYOF-on; az éremtáblázaton hetedik lett a küldöttségünk.

Összeállításunkban a dobogón végző fiatalokat emeltük ki, de fontos megjegyezni, hogy már azzal remek sikert ért el az összes indulónk, hogy kiválasztották, és képviselhette a magyar színeket a multisporteseményen. Hiszen az EYOF-on nem az eredmény a legfontosabb, hanem a tapasztalatok és az életre szóló élmények megszerzése. Nincs kétségünk, ezeket mindannyian begyűjtötték.

(Kiemelt képünkön: A magyar csapat huszonhat éremnek örülhetett Fotó: MOB-Média/Balassa Balázs)

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
10 órája

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
16 órája

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
2025.09.09. 18:51

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
2025.09.09. 14:28

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42
Ezek is érdekelhetik