Tartalékos kerettel érkezik a Sampdoria

Vágólapra másolva!
2010.12.14. 22:03
null
Stefano Lucchini a Puskás-stadionban nem keseríti meg a DVSC-csatárok életét (Fotó: Balázs Béla)
Címkék
Csütörtökön a hatodik csoportmérkőzését játssza a DVSC labdarúgócsapata az Európa-ligában, azaz ez lesz a Loki utolsó esélye, hogy megszerezze első pontját, pontjait. Bizakodásra adhat okot, hogy a Sampdoria erősen tartalékos kerettel érkezik a budapesti Puskás-stadionban megrendezésre kerülő mérkőzésre.

 

A Sampdoria 18 fős utazó keretében több olyan ifjú futballista is található, aki alapvetően a klub primavera, azaz tartalékcsapatában pallérozódik. Az olaszok két okból kifolyólag hagyják otthon több alapemberüket is: egyrészt a Debrecenhez hasonlóan ők sem juthatnak már tovább a csoportból, másrészt pedig vasárnap a Genoa elleni városi rangadó vár rájuk, aminek jelentőségét ugyebár nem kell ecsetelni.

Ennek következtében nem láthatjuk Budapesten többek között a Samp legnagyobb gólvágóját, Giampaolo Pazzinit, de Stefano Lucchini, Angelo Palombo, Guido Marilungo, az első számú kapusnak számító Gianluca Curci és a svájci válogatott Reto Ziegler sem tart társaival az El-mérkőzésre. Itt lesz viszont Koman Vladimir, aki így pályára léphet honfitársai ellen.

A Sampdoria gépe szerdán 11.30-kor landol Ferihegyen, a genovai csapat ezt követően busszal a szálláshelyére, a Kempinski Hotelbe megy, majd egy félórás sajtótájékoztató után 18 órakor edzést tart.

A Debrecen–Sampdoria találkozót a Story Tv4 élőben közvetíti csütörtökön 21.05 től!

 A SAMPDORIA UTAZÓ KERETE

Accardi, Da Costa, Dessena, Fiorillo, Grieco, Guberti, Koman, Krsticic, Lamorte, Mannini,

Messina, Obiang, Oliviero, Poli, Rossini, Sammarco, Tissone, Volta

 

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. PSV 5 4 1 0 10–3 +7  13
2. Metaliszt Harkiv 5 3 1 1 9–4 +5  10
3. Sampdoria 5 1 2 2 4–5 –1  5
4. Debrecen 5 0 0 5 2–13 –11  0
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
16 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
24 perce

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
45 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik