Porto: Nem huhogtak, hanem „hulkoztak” a szurkolók

Vágólapra másolva!
2012.02.17. 13:40
null
Mario Balotellit lecseréléséig fütyülték, de a portóiak szerint nem azért, mert fekete (Fotó: Action Images)
Címkék
Az FC Porto klubvezetői értetlenül állnak a Manchester City rasszista vádjai előtt, mert szerintük semmi szokatlan nem történt a csütörtök esti összecsapáson. Nem tartják elképzelhetetlennek, hogy két játékos, Kun Agüero és Hulk buzdítását értették félre az angolok, akik hivatalosan is jelentették a történteket az Európai Labdarúgó-szövetségnek.

„Semmi szokatlan nem történt, szurkolóink ugyanúgy viselkedtek, mint bármelyik másik mérkőzésünkön, és az UEFA ellenőrei sem találtak kivetnivalót a lelátón történtekben – mondta a Porto sajtófőnöke, aki a két támadó buzdítására is kitért. – Agüerót a City szurkolói »Kun, Kun, Kun« rigmusokkal buzdítják, és ugyanez a helyzet az egyik portói támadó esetében is: »Hulk, Hulk, Hulk«. E két kiáltás könnyen összetéveszthető a huhogással, ezt érthették félre."

A szóvivő hozzátette, a Portónak a múltban nem voltak rasszista ügyei, a klubban több színes bőrű játékos is szerepel.

A Manchester Citynél Mario Balotelli és Yaya Touré érezte úgy, hogy bántják, az olasz szóvá is tette ezt a lecserélését követően, s a klub ezért jelezte, az UEFA-hoz fordul. „Azért játszunk Angliában, mert ott nem hallani ilyeneket a lelátón. Talán más országokban nem viselik el a fekete játékosokat″ – mondta Touré.

Roberto Mancini, a City olasz menedzsere ugyanakkor azt mondta, nem tapasztalt rasszista megnyilvánulásokat. Az egyik portói szurkoló elismerte, hogy pfujolták és fütyülték Balotellit egy csúnya szabálytalanság után, de „ennek semmi köze nem volt a bőrszínéhez, az alattomos szabálytalanság után bármelyik játékost füttyszó kísér a meccs hátralévő részében."

Angliában Patrice Evra és Luis Suárez, illetve John Terry és Anton Ferdinand esete után kiemelt fontosságú téma a rasszizmus elleni harc, a klubok különösen kényesek az ilyen megnyilvánulásokra.

HULKOZTAK VAGY HUHOGTAK?

Legfrissebb hírek

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 perce

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
13 perce

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
21 perce

Szuperliga: Topolyai SC–Szpartak Szubotica

Minden más foci
23 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: zovábbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
35 perce

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
41 perce

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévot állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
1 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik