Paulo Sousa: Most már élveznünk kell az Európa-ligát

Vágólapra másolva!
2012.11.07. 21:48
null
Paulo Sousa szerint a Vidi már elérte a célját (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Videoton megmutatta magát, mostantól élveznie kell, hogy az Európa-ligában szerepel – mondta az FC Basel elleni csütörtöki mérkőzés előtt Paulo Sousa, a székesfehérvári klub portugál vezetőedzője. Riválisa, Murat Yakin csapata jobb helyzetkihasználásában bízik, és hogy ebben az esetben biztosan visszavág a székesfehérváriaknak, életben tartva továbbjutási esélyeit.

A Videoton két hete 2–1-re legyőzte az FC Baselt, ezzel megerősítette helyét a csoport második helyén a belga Genk mögött. Ám Paulo Sousa szeretné, ha ezzel nem kerülne túl nagy teher játékosai vállára.

„Amikor bejutottunk a csoportkörbe, még ismeretlen csapat voltunk, nem sokat tudtak rólunk. Az elért eredményeinknek köszönhetően viszont egyre jobban megismertek bennünket, és ma már el is ismernek minket az ellenfeleink – fogalmazott Paulo Sousa a Videoton honlapján. – Ugyanakkor nincs semmi nyomás a csapaton. A csoportkörbe jutáskor az volt a célunk, hogy versenyképesek legyünk. Ezt eddig sikerült teljesítenünk. A további célunk az, hogy az egész csapat kiélvezze azt, hogy itt szerepelhetünk."

Paulo Sousa és Murat Yakin a csütörtöki mérkőzésnek otthont adó St. Jakob-Parkban tartott sajtótájékoztatót szerda este.

„Vissza kell szereznünk azokat a pontokat, amelyeket Székesfehérváron hagytunk – idézte Murat Yakint a vidi.hu. – Azon a mérkőzésen nagy fölényben játszottunk, 76 százalékban birtokoltuk a labdát, és nagyon sok helyzetünk volt. Sajnos azonban gyorsan gólt kaptunk, ez pedig rányomta bélyegét a mérkőzésre. Legalább ilyen fontos lesz, hogy holnap ki szerzi az első találatot."

A Videoton két hete 2–1-re győzött a svájciak ellen, a diadal a jó helyzetkihasználásnak volt köszönhető. A svájci sajtó akkor élesen bírálta a Basel játékát, de Yakin szerint most jobb lesz a helyzet.

„Arra számítok, hogy hasonló fölényben fogunk játszani, mint Székesfehérváron, azonban a helyzeteinket értékesíteni kell. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Videoton jól védekezik, és a gyors kontrái életveszélyesek. Fel vagyunk készülve a játékára" – mondta Yakin.

Yakin a Videoton ellen még frissen kinevezett edző volt, azóta többször kísérletezhetett, és úgy véli, megtalálta a helyes utat.

„Amióta a Basel vezetőedzője vagyok, négy mérkőzést játszottunk, négy különböző felállásban. Legutóbb a Young Boys ellen sem játszottunk tökéletesen, de már sokkal jobban tetszett, amit ott láttam, mint a korábbi produkcióink. Nem adtuk fel a reményt, hogy kiharcoljuk a csoportból való továbbjutást" – fogalmazott Yakin, rámutatva: elővételben 12 ezer jegy elkelt a mérkőzésre, úgyhogy a hangulattal aligha lesz gond.

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 4. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖK
FC Basel (svájci)–VIDEOTON 21.05
Sporting (portugál)–Genk (belga) 21.05
AZ ÁLLÁS
1. Genk 3 2 1 7–3 +4 7
2. VIDEOTON 3 2 1 5–4 +1 6
3. Basel 3 2 1 3–4 –1 2
4. Sporting CP 3 1 2 1–5 –4 1
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
50 perce

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
51 perce

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
55 perce

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
1 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik