El: ingyenes lesz a belépés a Vojvodina–MTK mérkőzésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 21:15
Ingyenes lesz a belépés a Vojvodina–MTK mérkőzésre a labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján.

A Vojvodina gól nélküli döntetlent ért el a párharc első mérkőzésén Magyarországon, így jó helyzetből várhatja a visszavágót. Zoran Scsepanovics, az újvidéki klub elnöke szeretné, ha csapatát telt ház buzdítaná, ennek érdekében ingyenessé tette a belépést a csütörtöki mérkőzésre. Ezek után még kevesebb üres székre lehet számítani a Karadjordje Stadionban.

Az MTK-t irányító László Csaba a kék-fehérek keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy már tudja, kivel lövetné a tizenegyeseket, ha a visszavágón sem születne gól.

Az első mérkőzés első félidejében egyik játékosa sem futott öt kilométernél kevesebbet, ám a szakember szerint e téren is fejlődnie kell csapatának, mivel hiába futnak sokat, ha a futás minősége nem megfelelő.

Baki Ákos és Hrepka Ádám a csapattal tarthat, így az egyetlen sérült Poór Patrik, akinek még tart a rehabilitációja, Deutsch Bence műtéte után pedig pénteken távolítják el a fém alkatrészeket a lábából, így ők ketten nem tartanak a csapattal – olvasható az mtk.hu-n.

Az MTK szerda reggel indul Újvidékre, ahol este hétkor edzést tart a mérkőzés helyszínén.

A Vojvodina–MTK mérkőzés csütörtök 20.30-kor kezdődik, a Duna World élőben közvetíti.

Az NSO Tv felvételei a csapat edzéséről

Legfrissebb hírek

„Ez valami elképzelhetetlen” – Diószegi László a Sepsi élvonalbeli búcsúja után

Minden más foci
2025.05.18. 20:17

Az elődöntőig jutott a Topolya a Szerb Kupában

Minden más foci
2025.05.07. 18:27

Gól nélküli döntetlennel tért vissza a Sepsi kispadjára László Csaba

Minden más foci
2025.05.02. 18:29

László Csaba: A barátok mindig a szükségben segítenek egymáson

Minden más foci
2025.05.02. 10:16

László Csaba lehetetlen küldetés előtt

Minden más foci
2025.05.01. 08:27

László Csaba a Sepsi OSK új vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2025.04.29. 17:44

Révész Attila: Minket meg akarnak erőszakolni, de nincs elegendő magyar játékos

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 12:48

László Csaba lesz a Sepsi új vezetőedzője – NS-infó

Egyéb egyéni
2025.04.28. 22:59
Ezek is érdekelhetik