El: kirúgták a Videoton svájci ellenfelének vezetőedzőjét

2012.10.15. 15:54
null
Heiko Vogel már nem vezetőedzője a Baselnek (Fotó: Reuters – archív)
Címkék
Kirúgták a svájci bajnok Basel labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, Heiko Vogelt – erősítette meg a klub hivatalos honlapja hétfőn. A 36 esztendős tréner helyét a korábbi svájci válogatott játékos, Murat Yakin veszi át.

 

 

Vogel szerződése 2014-ben járt volna le a Baselnél, ám a klub vezetősége úgy döntött, a gyenge idénykezdet miatt megválik az edzőtől. A Basel jelenleg negyedik a svájci pontvadászatban, 12 forduló után 21 pontot gyűjtött. A Bajnokok Ligájától búcsúzott az együttes (a Vass Ádámot foglalkoztató CFR Cluj búcsúztatta a selejtezőben), az Európa-ligában pedig épp a Videotonnal került egy csoportba.

A Basel legutóbbi nyolc mérkőzésén maradt veretlen – igaz, ezeken a meccseken ötször ikszelt –, az Európa-ligában két meccs után két ponttal áll a G-csoportban. Legközelebb épp a Videotonnal mérkőzik a csapat, október 25-én, Székesfehérváron.

Az új tréner, Murat Yakin jól ismeri a Baselt, hiszen játékosként kétszer is futballozott az együttesben. Trénerként eddig dolgozott a Concordia Baselnél, az FC Thunnál és a Luzernnél. A bázeli drukkerek nem feltétlenül örültek sem az általuk kedvelt Vogel menesztésének, sem a még Grasshoppers-játékos korában „ellenségstátust” kivívó Yakin kinevezésének.

Nem ez volt az első edzőváltás a Videoton Európa-liga-csoportjában: a Sportingnál menesztették Ricardo Sá Pintót a Videoton elleni (3–0) vereség után. Ki tudja, Svájcban talán már sejtettek valamit…

Legfrissebb hírek

Gulácsinak nehéz estéje van, a Villarreal egymás után kapta a gólokat az első félidőben

Bajnokok Ligája
13 perce

Kevés helyzet az első félidőben – Atlético–Bayern 0–0

Bajnokok Ligája
26 perce

Női kosárlabda Euroliga: Takács-Kiss csapata legyőzte a címvédőt

Kosárlabda
32 perce

Kétgólos előnyben a Roma az Old Traffordon, Gulácsit felavatta a PSG – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Egyéb egyéni
1 órája

Négy helyzetet is kihagyott az Aston Villa Yamal gólja óta

Bajnokok Ligája
1 órája

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
1 órája