El: Köteles annak örülne, ha a Vidi és a Genk jutna tovább

2012.09.13. 11:38
Címkék
Mario Been már jelezte, szeretne néhány szót váltani Köteles Lászlóval. Nem, nem kell máris rosszra gondolni, a KRC Genk holland edzője csupán néhány tanácsot szeretne kérni honfitársunktól, hiszen jövő hét csütörtökön a belga csapat a magyar Videotont fogadja.

„Nem hiszem, hogy az én tanácsomra lenne szüksége a szakmai stábunknak – szerénykedett Köteles László a Nemzeti Sport megkeresésére. – Tudom, hogy rengeteg felvételt láttak már a szakemberek a Videotonról, és minden bizonnyal lesz megfigyelő szombaton a Diósgyőr elleni mérkőzésén is, vagyis mindent tudnak majd a székesfehérvári együttesről. Még nem téma a játékosok között az Európa-liga-mérkőzés, egyelőre a Beveren elleni hétvégi összecsapáson van a hangsúly. Utána ráérünk az El-lel foglalkozni. Nekem persze már ott motoszkál a fejemben a Vidi elleni meccs, hiszen mégiscsak magyar csapat lesz az ellenfelünk. Érdekes, negyedik szezonomat kezdtem már a Genkben, lejátszottam jó néhány nemzetközi mérkőzést, de magyar együttes ellen még nem léptem pályára.”

Köteles László nemcsak a Videoton elleni, hanem a többi genki mérkőzésen is véd, az előző szezonhoz hasonlóan első számú kapus a belga gárdában – kérdés, hány összecsapáson lesz lehetősége még védeni az Európa-liga-sorozatban.

„A csoportunk rendkívül erős, de a Sporting kiemelkedik – folytatta a magyar labdarúgó. – Úgy vélem, a portugál csapat továbbjut a négyesből, a másik helyért a Basel, a Videoton és a Genk harcol. Svájci együttesen, a Luzernen keresztül verekedtük be magunkat az Európa-liga csoportkörébe, és bizony kemény dió volt – biztos vagyok benne, hogy a Basel erősebb a Luzernnél. A Vidi már esztendők óta építkezik, stabil háttérrel – nem szorul magyarázatra, hogy a székesfehérváriak a Genten és a Trabzonsporon is átverekedték magukat. Apropó, Gent! Belgiumban óriási visszhangja volt, hogy a Videoton továbbjutott a belga együttes ellen, igencsak meglepte a közvéleményt a Gent kudarca, hiszen idekint mindenki azt hitte, simán búcsúztatja a magyar csapatot. A csoportból való továbblépésre visszatérve, annak örülnék a legjobban, ha a Genk és a Videoton végezne az első két helyen.”

Ezt a forgatókönyvet minden bizonnyal Székesfehérváron is elfogadnák.

A VIDI ÉS A GENK JUT TOVÁBB? NEKEM TETSZIK! – KÖTELES
Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
37 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
54 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája