Paks: Kapott gól nélkül kell lehozni az El-visszavágót - Báló

2011.08.02. 22:23
Címkék
A magyar csapatok közül az európai kupákban egyedüliként állva maradt Paks csütörtök este lép pályára a Hearts elleni párharc visszavágóján. Báló Tamás klubja hivatalos honlapjának, a paksifc.hu-nak nyilatkozva elmondta, az első, székesfehérvári mérkőzés 1–1-es döntetlenje után a győzelemért utaznak Edinburghbe.

„Úgy utazunk ki Skóciába, hogy száz százalékig biztosak vagyunk a továbbjutásban. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, de úgy gondolom, ugyanannyi esélyünk van a továbblépésre, mint a skótoknak. Nulla nullára nem lehet játszani, mi pedig be fogunk találni, a védekezést kell lehozni nullára. Ezt nem azért mondom, mert elbizakodottak vagyunk, hanem egyszerűen csak bízunk magunkban, szerintem így normális nekimenni a meccsnek” – mondta a paksi labdarúgó.

A Hearts edzőt váltott a hétvégi bajnokija után, Báló szerint ennek hatását azonban csak a találkozó után lehet megítélni. „Az edzőváltás pozitívan és negatívan is befolyásolhatja ellenfelünk teljesítményét, mi természetesen az utóbbiban bízunk” – jelentette ki a középpályás.

A Hearts edzőt váltott a hétvégi bajnokija után, Báló szerint ennek hatását azonban csak a találkozó után lehet megítélni. „Az edzőváltás pozitívan és negatívan is befolyásolhatja ellenfelünk teljesítményét, mi természetesen az utóbbiban bízunk” – jelentette ki a középpályás.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
15 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
21 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
25 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
28 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
45 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
46 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája