Somogyi nevét is „kidobta” a monitor

2011.07.27. 09:29
null
Somogyi is ott van a keretben (Fotó: Action Images)
Címkék
Annál nagyobb elismerés nincs az újonnan igazolt labdarúgónak, minthogy érkezése után körülbelül két héttel máris teljes értékű játékosként tekintsenek rá – márpedig Somogyi Csaba, a Fulham kapusa kedden az angol együttessel utazott el Horvátországba, az RNK Split elleni Európa-ligamérkőzésre. Ez pedig egyértelmű jel, hogy számítanak a magyarra. Ha a Fulham székházának egyik monitorja mesélni tudna…

„Rászegeződött néhány szempár, annyi szent – vágott bele mondandójába Somogyi Csaba, a Fulham 26 esztendős kapusa. – Feszült tekinteteknek nem voltunk híján, ugyanis a csütörtöki, RNK Split elleni Európa-liga-mérkőzésre utazó játékosok névsorát lehetett olvasni az egyik tévén. Mark Schwarzer nevét »dobta ki« először, utána pedig az enyémet. Mit mondjak, felemelő pillanat volt…”

De az ember telhetetlen, így adja magát a kérdés: a kezdők vagy a cserék között keressük Somogyi Csaba nevét a jegyzőkönyvben?

„Biztos vagyok benne, hogy Mark Schwarzer kezd a horvátok ellen, hiszen eddig is a legerősebb összeállításban léptünk pályára az El-ben – folytatta az NB II Keleti csoportjában szereplő REAC-ból az angol élvonalba szerződő játékos. – Elvárás, hogy kvalifikáljuk magunkat a csoportkörbe, vagyis nem lehet könnyelműsködni, s csak cserékkel pályára lépni, hiszen azok az együttesek, amelyek idáig jutottak, már nem rosszak, sőt. A kezdőcsapatra visszatérve: az is nagy szó, hogy egyáltalán elmehetek Horvátországba, elvégre még csak két hete vagyok a klub alkalmazásában. Az edzéseken nagyszerűen megy a munka, kiváló formában érzem magam, talán ennek is köszönhető, hogy kedd este elutazhattam a csapattal.”

A SOMOGYI CSABÁVAL KÉSZÜLT INTERJÚT TELJES EGÉSZÉBEN ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Elefántcsontpart az Inter csatárával kezd, a norvégoknál kimaradt a Dortmund védője

Foci vb 2026
5 perce

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
30 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
36 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
41 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
51 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
52 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
53 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik