Európa-liga: „Nagyon jó csapat az FTC, de nem esélyesebb nálunk”

2011.07.20. 19:58
Címkék
Kent Bergersen szerint az egygólos ferencvárosi előny ellenére 50-50 százalék a továbbjutási esélye a magyar csapatnak, illetve vendéglátójának, az Aalesundnak a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének csütörtöki visszavágóján. A norvég klub másodedzője a csapat honlapján latolgatta az esélyeket.

„Ötven-ötven százalék a két csapat esélye a továbbjutásra. Ha meg tudjuk zavarni a magyar csapat védelmét, gólokat szerezhetünk, amihez a közönség támogatását is élvezni fogjuk, ez rendkívül fontos – mondta a vezetőedző, Kjetil Rekdal távollétében az első mérkőzésen a csapatot irányító Bergersen. – A Ferencváros jó csapat, kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk benne, főleg támadásban erős, a norvég élvonalban is jó eséllyel indulna, még akkor is, ha a stílusa európai csapatként el is tér a miénktől. A védekezésben rengeteg területet ad az ellenfelének, nekünk ezt kell kihasználnunk. Nem hiszem, hogy mást játszana, mint hazai pályán."

A narancs-kékek 10 778 fős befogadóképességű stadionjában a jegyeket 50 és 300 norvég korona (körülbelül 2000 és 10 000 forint) között árulják majd.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
1 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
1 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
1 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
2 órája