Prukner: Embert próbáló volt a meccs, a 40 fokos meleg

2011.07.07. 19:05
Címkék
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Ferencváros kettős győzelemmel, kapott gól nélkül jutott tovább az Európa-ligában az örmény Ulissesszel szemben. A csapat vezetőedzője, Prukner László az NSO-nak elmondta, embert próbáló volt a túra, de a továbbjutás megszépíti az emlékeket.

„Az eredménnyel elégedett vagyok, de a mutatott játékban már voltak hibák – kezdte értékelését Prukner László, az FTC mestere. – De az vesse ránk az első követ, aki a megszerzett vezetésünk után az óriási meleg ellenére jobb játékot várt tőlünk. Megnyugodtunk, és nem voltak annyira pontosak, mint korábban, így az ellenfél is megpróbált támadásokat vezetni. Arra rendezkedtünk be később, hogy támadjanak a hazaiak és a kontrákkal próbálkozhassunk.”
„Az eredménnyel elégedett vagyok, de a mutatott játékban már voltak hibák – kezdte értékelését Prukner László, az FTC mestere. – De az vesse ránk az első követ, aki a megszerzett vezetésünk után az óriási meleg ellenére jobb játékot várt tőlünk. Megnyugodtunk, és nem voltak annyira pontosak, mint korábban, így az ellenfél is megpróbált támadásokat vezetni. Arra rendezkedtünk be később, hogy támadjanak a hazaiak és a kontrákkal próbálkozhassunk.”

„Szép stadionban játszottunk, a pálya elég kemény volt, nem volt alkalmas kombinatív játékra, de az eredmény tükrében ezek a dolgok megszépülnek. Embert próbáló volt ez a túra: kilenc órát utaztunk, az időeltolódás és a negyvenfokos hőmérséklet sokat kivett belőlünk, de a lényeg, hogy továbbjutottunk!”

"A PÁLYA NEM VOLT ALKALMAS A KOMBINATÍV JÁTÉKRA!"
ULISSES–FERENCVÁROS 0–2
EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
ULISSES (örmény)–FERENCVÁROS 0–2 (0–1)
Jereván, Hrazdan Stadion. Vezette: Derdo (ukrán)
ULISSES: Malkov – Ugrekelidze (Manaszjan, 88.), Hahnazarjan, Kraszovszki, Andrikjan – Szahakjan (Nranjan, 88.), A. Grigorjan, Adamjan (D. Grigorjan, 59.), Bareghamjan – Dzsikia, Zokou

FTC: Ranilovic – Balog, Grúz, Otten, Junior – Maróti (Rósa, 46.), Morales (Csizmadia, 60.) – Jovanovics, Andrezinho, Abdi (Oláh, 63.) – Felipe Félix
Gólszerző: Abdi (35. – 11-esből), Oláh (97.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–0-s összesítéssel
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
3 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
3 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája