Európa-liga: a kazah Aktobe lesz a Kecskemét ellenfele

2011.06.20. 14:33
Címkék
A kazah Aktobéval játszik a Kecskemét az Európa-liga második selejtezőfordulójában. A magyar kupagyőztes otthon kezdi a párharcot július 14-én, a visszavágót egy hét múlva rendezik.

Az Aktobét 1967-ben alapították, és legnagyobb sikereit az utóbbi években érte el. Az együttes az elmúlt hat esztendőben négyszer nyerte meg a kazah élvonalbeli bajnokságot: 2005-ben, 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben is az első helyen végzett. 2008-ban a bajnokság mellett a kupát és a Szuperkupát is elhódította. A legutóbbi bajnokságban (2010) a második helyen végzett.

A nemzetközi kupák tekintetében először a 2006–2007-es idényben, első bajnoki címe után vett részt a Bajnokok Ligája selejtezőjében, de már az első selejtezőkörben kiesett, és hasonlóan járt egy évvel később, amikor az UEFA-kupában próbált szerencsét. Az utóbbi két évben került legközelebb a BL főtáblájához, de 2009 és 2010 nyarán is egy góllal alulmaradt izraeli ellenfelével szemben: előbb a Maccabi Haifa, majd a Hapoel Tel-Aviv búcsúztatta a harmadik selejtezőkörben. A BL-kiesést követően az Európa-liga playoffjában 2009-ben nem volt esélye a Werder Bremen ellen (3–8), de tavaly majdnem meglepte a holland AZ-t (2–3).

Legfrissebb hírek

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
20 perce

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
22 perce

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
51 perce

Jó reggelt, jó szurkolást! Három mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóvárosban rendkívüli intézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
1 órája

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
6 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
6 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik