El: új erkölcsi alapok, új Ferencváros, fontos siker - Prukner

2011.06.30. 21:17
Címkék
Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója az Ulisses elleni 3-0-s siker után arról beszélt, hogy ez a győzelem egy új erkölcsi alapokra épülő csapat első, fontos lépése volt.

„Örülök, hogy az első nemzetközi kupamérkőzésen győzni tudtunk" – kezdte értékelését Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója.

„Nem tudtuk feltérképezni az ellenfelünket, de tudtuk, hogy hazai pályán alkotnunk kell valamit. Nem kezdtünk jól, feszültek voltunk a várakozástól, egészen az első gólig. Jobban játszottunk az ellenfélnél, de a fordulópont Ranilovic hárított tizenegyese volt" – fogalmazott a szakember.

„Ezt követően lélektani fölénybe kerültünk, ami végül ezt a győzelmet eredményezte. Köszönetet mondok minden támogatónak, első sorban a Groupamának, amely elsők között állt az új csapat mellé. Ez egy új erkölcsi alapokra épülő Ferencváros lesz. A visszavágón ugyanígy kell összpontosítanunk, a párharcnak még nincs vége" – nyilatkozta Prukner László.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
3 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
3 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
3 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
3 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
4 órája