El: kőkemény feltételekkel játszhat csak otthon a KTE a selejtezőben

2011.06.17. 09:17
Címkék
A delmagyar.hu beszámolója szerint tucatnyi észrevétel érkezett az UEFA-tól a Széktói Stadionnal kapcsolatban. A KTE csak abban az esetben játszhat hazai pályán az Európa-ligában, ha minden kifogásnak megfelel.

Kettes kategóriába sorolta csak az UEFA a KTE stadionját, miután a létesítményben állóhelyek is vannak. A portálhoz eljutott hivatalos UEFA levélben foglaltak szerint ettől függetlenül a KTE a második fordulóban a Széktói Stadionban rendezheti hazai mérkőzését, már amennyiben orvosolja a nemzetközi szövetség által összeállított 13 pontos „hibalistát".

Az már szinte biztos, hogy amennyiben a KTE továbbjut, a harmadik körben már költöznie kell a csapatnak, ugyanis ott már nem rendezhetnek olyan stadionban mérkőzést, ahol állóhely van, illetve nincs meg a 4500 ülőhely.

Először is a nézők által használt útvonalakat, lépcsőket mindenhol színes, világos festéssel kell ellátni. Növelni kell a sajtóhelyek számát, és a televíziós társaságok részére asztalokat kell elhelyezni. Ki kell alakítani a vezérlőhelyiséget (Control room) és a zárt láncú TV rendszer monitorait át kell telepíteni ebbe a helyiségbe. A közvetítő kocsi állásnak kerítéssel elkülönítettnek és őrzöttnek kell lennie. Ezen kívül létre kell hozni egy külön helységet az UEFA delegáltak részére, a hangosítást be kell vezetni az épületbe is és fel kell szerelni a sajtómunkahelyet és a sajtókonferencia helyszínét.

A mérkőzés napján megjelöltnek és felszereltnek kell lennie a nézők elsősegély nyújtásához szükséges helyiségnek. Az ellenőrzés alaposságát mi sem mutatja jobban, hogy a levélben kitértek arra is, a zuhanyzókban minden zuhanyzóra fel kell szerelni a rózsákat. S. Juhász Attila, a stadiont működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a munkákat már elkezdték, és határidőre elkészülnek az előírt feladatokkal.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
4 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
4 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája