Juhász az Ajaxhoz, Dzsudzsák a Lille-hez látogat

2010.12.17. 12:10
Címkék
Pénteken 13 órakor kisorsolták a labdarúgó Európa-liga legjobb 32-be jutott csapatainak párosítását, és ebben három magyar játékos klubja is érdekelt volt: Juhász Rolandékra (Anderlecht) az Ajax, Dzsudzsák Balázsékra (PSV) a Lille, Huszti Szabolcsékra (Zenit) pedig a Young Boys vár a nyolcaddöntőbe jutásért. 

Az Európa-liga sorsolása (Fotó: Action Images Archív)
Az Európa-liga sorsolása (Fotó: Action Images Archív)
Az Európa-liga sorsolása (Fotó: Action Images Archív)
Az Európa-liga sorsolása (Fotó: Action Images Archív)
Az Európa-liga sorsolása (Fotó: Action Images Archív)

A csapatokat két kalapra osztották csoportelsők és csoportmásodikok szerint, míg hozzájuk csatlakoztak még a Bajnokok Ligája kvartettjeiben harmadik helyezést elérő alakulatok.

A Bajnokok Ligájából érkező nyolc együttes közül négy – Szpartak Moszkva (orosz), Braga (portugál), Ajax (holland), Twente (holland) – az első kalapba került a kiemelésnél, a további négy gárda – Rubin Kazany (orosz), FC Basel (svájci), Rangers (skót), Benfica (portugál) – viszont a második kalapból várt ellenfelére.

A magyar érdekeltségű csapatok elkerülték egymást, a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató holland PSV a francia Lille, a Juhász Rolandot soraiban tudó belga Anderlecht a holland Ajax Amsterdam, míg a Huszti Szabolcsot alkalmazó orosz Zenit a svájci Young Boys együttesét kapta ellenfélnek. Érdekesnek ígérkezik a Benfica és a Stuttgart, a Sevilla és a Porto, a Rangers és a Sporting, valamint a Napoli és a Villarreal összecsapása is.

Ezután a nyolcaddöntő párosítását is elkészítették, de ebben a körben sem akadhat össze a három magyar érdekeltségű gárda.

Az első mérkőzéseket február 17-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

 EURÓPA-LIGA, PÁROSÍTÁS A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
(ÁGRAJZ SZERINT A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA)
Benfica (portugál)* VfB Stuttgart (német)
BATE Boriszov (fehérorosz) Paris Saint-Germain (francia)
  
Besiktas (török) Dinamo Kijev (ukrán)
Arisz (görög) Manchester City (angol)
  
Rubin Kazany (orosz)* Twente (holland)*
Young Boys (svájci) Zenit (orosz)
  
PAOK (görög) CSZKA Moszkva (orosz)
Sevilla (spanyol) Porto (portugál)
  
Lille (francia) PSV (holland)
Rangers (skót)* Sporting CP (portugál)
  
Metaliszt Harkiv (ukrán)Bayer Leverkusen (német)
Napoli (olasz) Villarreal (spanyol)
  
Anderlecht (belga) Ajax (holland)*
FC Basel (svájci)* Szpartak Moszkva (orosz)*
  
Sparta Praha (cseh) Liverpool (angol)
Lech Poznan (lengyel) Braga (portugál)*
 * A Bajnokok Ligája csoportharmadikjai. 
A TOVÁBBI PROGRAM  
16 közé jutásért, első mérkőzések: február 17.
16 közé jutásért, visszavágók: február 24.
Nyolcaddöntő, első mérkőzések: március 10.
Nyolcaddöntő, visszavágók: március 17.
Negyeddöntő, első mérkőzések: április 7.
Negyeddöntő, visszavágók: április 14.
Elődöntő, első mérkőzések: április 28.
Elődöntő, visszavágók: május 5.
Döntő (Dublin): május 18.
LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA, A 32-ES MEZŐNY
I. kalapII. kalap
Manchester City (angol)Lech Poznan (lengyel)
Bayer Leverkusen (német)Arisz (görög)
Sporting CP (portugál)Lille (francia)
Villarreal (spanyol)PAOK (görög)
Dinamo Kijev (ukrán)BATE Boriszov (fehérorosz)
CSZKA Moszkva (orosz)Sparta Praha (cseh)
Zenit (orosz)Anderlecht (belga)
VfB Stuttgart (német)Young Boys (svájci)
PSV (holland)Metaliszt Harkiv (ukrán)
Paris Saint-Germain (francia)Sevilla (spanyol)
Liverpool (angol)Napoli (olasz)
Porto (portugál)Besiktas (török)
Szpartak Moszkva (orosz)*Rubin Kazany (orosz)*
Braga (portugál)*FC Basel (svájci)*
Ajax (holland)*Rangers (skót)*
Twente (holland)*Benfica (portugál)*
* A Bajnokok Ligája csoportharmadikjai. 
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
6 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
6 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
6 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
7 órája