Hangulatjelentés: a DVSC-szurkolók nagyon unják már a fővárosi albérletet

2010.10.21. 18:40
Címkék
Valamivel több mint 20 perccel a DVSC–PSV El-találkozó előtt még alig több mint 1000 néző foglal helyet a Puskás-stadionban. Néhány debreceni drukker elmondta, nagyon unják már a fővárosi „albérletet", és sok társuk a korai kezdés miatt el sem tudott utazni a találkozóra.

„Mi el tudtunk jönni a munkából, így időben ideértünk, de nem mindenki van ezzel így. Sokan vannak, akik nem érnek ide a kezdősípszóra, és vannak, akik a hét órai kezdés miatt nem is vállalták az utazást, mert nem tudtak eljönni a munkahelyükről" – nyilatkozta az NSO-nak egy kisebb, autókkal érkező debreceni csoport egyik tagja.

„Nagyon unjuk már, hogy a fővárosba kell utaznunk, ha látni akarjuk a csapatot, de sajnos nincs más választásunk. Néhány évnek még el kell telnie, mire a nemzetközi előírásoknak megfelelő stadionunk lesz" – tette hozzá egy másik debreceni szurkoló.

A drukker hozzátette, reméli, a csapat kárpótolja a fanatikusokat, 2–1-es győzelmet vár.

Legfrissebb hírek

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
27 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
35 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
36 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája