DVSC: Laczkó nem vállalja a játékot, Fodor a helyén - kezdőcsapat

2010.10.21. 14:59
null
Laczkó Zsolt (középen) a szerdai edzésen még ott volt a társak között (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
A DVSC-TEVA labdarúgócsapatának hivatalos oldala közölte: Laczkó Zsolt kisebb sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot a PSV elleni Európa-liga-csoportmérkőzésen (19.00), Fodor Marcell helyettesíti.

 

„Ez lesz az első tétmérkőzésem holland csapat ellen. A PSV a csoport egyik favoritja, a Sampdoriával egy nívót képvisel, talán az olaszok védekezése precízebb. Genovában kisegítettük egymást, csütörtök este is ez az alap, csak így lehetünk sikeresek – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Dajan Simac, a debreceniek védője. – Az eindhoveni támadóktól nem tartok: gyorsak, magabiztosak, de közösen képesek vagyunk megállítani a holland listavezető játékosait. Meglep, hogy a PSV az Európa-liga legtöbbet szabálytalankodó csapata – mondjuk Orlando Engelaart nem kell félteni..."

A déli adatok szerint húszezer jegy fogyott már el az esti találkozóra, és mivel jelenleg is nagy az érdeklődés – folyamatosan veszik a tiketteket –, így várhatóan közel 25 ezer néző tekinti meg az összecsapást. Adta hírül a debreceniek honlapja.

Debrecenben már nincs jegyárusítás, de Budapesten a Syma-csarnok főbejárat melletti és a Puskás-stadion Dózsa György út felöli két kőpénztára jelenleg is várja a szurkolókat, illetve 16 órakor a Dózsa György úton újabb két pénztár és a Stefánia út felöli kassza nyit ki. Van még az olcsóbb és a drágább belépőkből is.

A hollandok által a debreceniekhez eljuttatott tájékoztatás szerint 350 PSV-szurkoló lesz jelen a ma 19 órakor kezdődő Európa Liga-mérkőzésen.  


 A KEZDŐCSAPATOK
DVSC: Malinauskas – Nagy Z., Simac, Mijadinoszki, Fodor M. – Varga J., Kiss Z. – Szakály P., Czvitkovics, Yannick – Coulibaly. Klubmenedzser: Herczeg András
PSV: Isaksson – Hutchinson, Bouma, Marcelo, Pieters – Afellay, Engelaar, Toivonen – Lens, Berg, Dzsudzsák. Vezetőedző: Fred Rutten

 

A Debreceni VSC–PSV találkozót a Story Tv4 élőben közvetíti csütörtökön 19 órától!

 

 

 

Legfrissebb hírek

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
27 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
35 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
36 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája