El-selejtező: A Liteksz nem okozhat meglepetést - Dombi Tibor

Vágólapra másolva!
2010.08.26. 17:50
A DVSC labdarúgócsapatának középpályása, Dombi Tibor csapata mai, Liteksz Lovecs elleni El-selejtező-visszavágója előtt elmondta, a bolgár csapat várhatóan jobb teljesítményt nyújt majd, mint egy hete, amikor 2–0-ra kikapott Nyíregyházán, de felkészültek az ellenfélből, nem félnek attól, hogy a hazaiak meglepik őket.

„Jó eredményt értünk el a hazai mérkőzésen, ám a visszavágó ettől még nagyon nehéz lesz – nyilatkozta Dombi Tibor klubja hivatalos honlapjának. – Fontos lenne gólt rúgni, mert akkor már majdnem biztosra vehető a továbbjutás, de nem lesz egyszerű. Van egy olyan érzésem, hogy a Liteksz nem adott ki magából mindent Nyíregyházán, főleg az első félidőben, vagy inkább úgy mondom, nem jött össze nekik semmi. Hazai közönség előtt biztos jobban játszanak majd, de meglepetést már nem okozhatnak nekünk, hiszen dvd-n láttuk több mérkőzésüket is."

Dombi felidézte a tavalyi Levszki Szófia elleni idegenbeli BL-selejtezőt, amelyen a középpályás gólpasszt adott.

„A fontos meccsek azért megmaradnak egy játékosban, én sem vagyok kivétel. A Szófiában elért eredményünknek köszönhetően nagyon közel kerültünk a csoportkörhöz, az első meccs után már mi számítottunk esélyesnek, és végül történelmet írtunk. Remélem, ma este is így lesz" – mondta a DVSC szélsője.

A 19.30 órakor kezdődő mérkőzésről szóló beharangozó írásunkat itt olvashatják!

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik