„A fehérvári futball rózsaszín ködben lebegett”

Vágólapra másolva!
2010.07.23. 08:45
null
Tavaresék megállították a Videotont (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Videoton tegnap az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján 2–0-ra kikapott Mariborban, így 3–1-es összesítéssel elbúcsúzott  a sorozattól. A fehérváriak szakvezetője, Mezey György szerint a nagyobb rutin döntött a szlovénok javára.

„A két mérkőzés alapján sajnos teljesen megérdemelten jutott tovább riválisunk. A nagyobb tapasztalat döntött a szlovénok javára. Nekünk még nem volt meg a kellő rutinunk ehhez a szinthez, az ellenfél viszont ugye korábban már a Bajnokok Ligájában is játszott" – kezdte nyilatkozatát Mezey György, a Videoton vezetőedzője az elveszített maribori visszavágó után.

„Átmeneti állapotban van a csapatom most, voltak időnként lehetőségeink, és Isten tudja, mi lett volna, ha gólt szerzünk. Van még mit pótolnunk, mert ez a két mérkőzés megmutatta: nagyon messze vagyunk még attól, hogy nemzetközi téren versenyképesek legyünk" – tette hozzá a szakvezető.

Mezey a Videoton hivatalos honlapjának azt is elmondta, hamis illúziókban ringatták magukat.

„Egy kicsit rózsaszín ködben lebegett a fehérvári labdarúgás, a tavalyi év átmeneti sikerei irreális irányba vitték el a szurkolók várakozásait. Ez a maribori együttes jobb, mint mi vagyunk, ezt el kell ismerni. A mai meccsen az első negyedóra után lábra kaptak és elkezdték a saját futballjukat, stílusukat játszani. Játékosaim teljesítményével egy magyar bajnokin nincs gond, ezzel lehet nyerni, de ismétlem, nemzetközi szinten ez kevés" – fogalmazott a szakember.

A Maribort irányító Darko Milanic szerint nagyon nehéz összecsapáson sikerült győzniük.

„A Videoton jócskán megnehezítette a dolgunkat, a továbbjutás csupán a végére dőlt el, hiszen egygólos vezetésünknél bármikor megtréfálhatott volna bennünket egy találattal. Alaposan megizzadtam a kispadnál" – mondta a szlovénok vezetőedzője.

„Csak dicséret illeti a játékosaimat, akik mind a két mérkőzésen jobbnak bizonyultak a Videotonnál" – tette hozzá Milanic.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
5 perce

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
6 perce

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán

Minden más foci
20 perce

Videó: Cristiano Ronaldo két góllal segítette győzelemhez az Al-Naszrt

Minden más foci
28 perce

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
31 perce

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
33 perce

Versenynaptár 2026 – 4 oldalon a keddi Nemzeti Sportban!

Egyéb egyéni
50 perce

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik