Európa-liga: Benítez a vereség ellenére elégedett a játékosaival

2010.03.12. 11:39
Címkék
Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere elégedett azzal, ahogy játékosai küzdöttek a csütörtöki, Lille elleni Európa-liga-mérkőzésen, annak ellenére, hogy 1–0-s vereséget szenvedtek Franciaországban.

A Liverpool 1–0-ra kikapott csütörtökön Lille-ben az Európa-liga nyolcaddöntőjének első találkozóján. A „vörösöknek" idén már csak ez a sorozat maradt, amelyben esélyük van a végső győzelem megszerzésére – Rafa Benítez, az angol együttes menedzsere úgy véli, ez az esély a vereség ellenére sem csökkent. A Liverpool 1–0-ra kikapott csütörtökön Lille-ben az Európa-liga nyolcaddöntőjének első találkozóján. A „vörösöknek" idén már csak ez a sorozat maradt, amelyben esélyük van a végső győzelem megszerzésére – Rafa Benítez, az angol együttes menedzsere úgy véli, ez az esély a vereség ellenére sem csökkent.

„Nagyon pozitív a véleményem a mérkőzésről. Az eredménnyel kapcsolatban csalódott vagyok, de a csapatom remekül küzdött. Hiszek abban, hogy az Anfielden, ha jó napot fogunk ki, bárkit legyőzhetünk. Csak akkor aggódnék, ha nem dolgoztak volna olyan keményen a játékosaim, mint ahogy azt tették. A Lille egy nagyon veszélyes, erős gárda, remek futballistákkal. Nehéz meccs vár ránk, de hiszem, hogy legyőzzük őket" – nyilatkozta a tegnapi összecsapást követően Rafa Benítez.

Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
3 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
19 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
25 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
28 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
37 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
42 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
42 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
42 perce