UEFA-kupa: Kassai Viktor Sevillában vezet

2007.03.06. 14:11
Címkék
A mgyar játékvezetők közül Kassai Viktor (képünkön) is kapott mérkőzést az UEFA-kupa nyolcaddöntőjének csütörtöki mérkőzésein.
A 31 éves FIFA-bíró már a sorozat előző fordulójában is vezethetett volna mérkőzést, az európai szövetség a Feyenoord-Tottenham párharc egyik meccsét bízta volna rá, de a holland klubot szurkolói rendbontások miatt már korábban kizárták az UEFA-kupából.

Kassai most kárpótolhatja magát: a télen a második „kalapba” rangsorolt magyar játékvezető Spanyolországba utazik, ahol a Sevilla-Sahtar Doneck találkozót dirigálja.

Az UEFA azt már a múlt héten nyilvánosságra hozta, hogy mely játékvezetők működnek közre a mérkőzéseken, de hogy ki hova utazik, azt az érintettek is csak most tudhatták meg.

Kassai Viktort állandó segítői, Erős Gábor és Vámos Tibor kísérik el Andalúziába, tartalék játékvezetőként Sápi Csaba utazik.

Kassait egyébként szépen foglalkoztatják az idei szezonban a nemzetközi porondon: vezetett egy Eb-selejtezőt, egy Bl-selejtezőt, valamint három UEFA-kupa-mérkőzést is.

AZ UEFA-KUPA NYOLCADDÖNTŐINEK JÁTÉKVEZETŐI:
Braga-Tottenham Jurij Baskakov (orosz)
Celta Vigo-Werder Bremen Robert Malek (lengyel)
Lens-Bayer Leverkusen Howard Webb (angol)
Rangers-Osasuna Jan Wegereef (holland)
Maccabi Haifa-Espanyol Ivan Bebek (horvát)
Paris Saint-Germain-Benfica Graham Poll (angol)
Newcastle-AZ Alkmaar Massimo Busacca (svájci)
Sevilla-Sahtar Doneck KASSAI VIKTOR (magyar)
Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
26 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája