UEFA-kupa: a Nancy búcsúztatta a Schalkét

2006.09.28. 19:59
Címkék
Az UEFA-kupa első fordulójában újabb jónevű német együttes búcsúzott a Hertha után, hiszen a Schalke nem bírt ellenfelével, esetében a francia Nancyval.
Az első találkozón 1-0-ra nyertek a németek, akik a visszavágón 3-1-re kikaptak, így kiestek. A Nancy – Rudolf Gergely együttese - megérdemelten jutott tovább, hiszen sokkal gólratörőbben játszottak ellenfelüknél, helyzetkihasználásuk pedig ugyancsak jobb volt.

A német klubok becsületét a Frankfurt mentette meg, igaz a hazai 4-0-t követően nemcsak a papírforma szólt már mellettük a dán Bröndby elleni ütközetben. A visszavágó végül 2-2-s döntetlent hozott, a németek várhatják a sorsolást és a csoportkört. A frankfurti Vasoski már a 7. percben gólt szerzett, majd csapata második találata is az ő nevéhez fűződik.

A francia Lens az első találkozón gólnélküli döntetlent játszott a ciprusi Ethinkosz vendégeként – Vincze Gábor együttese -, így a hazai visszavágón elért 3-1-es sima győzelmük egyben nyugodt továbblépésüket is jelentette.

UEFA-KUPA, ELSŐ FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ:

  • Lens (francia)-Ethnikosz (ciprusi) 3-1
  • (Tj. a Lens, 3-1-gyel)
  • Bröndby (dán)-Frankfurt (német) 2-2
  • (Tj. a Frankfurt, 6-2-vel)
  • Nancy (francia)-Schalke (német) 3-1
  • (Tj. a Nancy, 3-2-vel)

Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
22 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
46 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
9 órája