K. E. P.
2023.03.23 23:20 Frissítve: 2023.03.23 23:23

Vívás: Kart karba öltve írtuk a sportág történetét – Paolo Azzi

Az Olasz és Magyar Vívószövetség szervezésében tartott szemináriumot az Olasz Kultúrintézet. Az eseményen Szilágyi Áron és Luca Curatoli is kifejtették véleményüket a sport és a diplomácia összefüggései kapcsán.



A Szépség egy mozdulatban olasz-magyar kezdeményezésű szeminárium sorozat 11. előadásának az Olasz Kultúrintézet adott helyet. Az előadás Vívás és diplomácia: a sport mint a siker elérésének hajtóereje a páston és az életben címmel hirdették meg, olyan vendégekkel, mint a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron, az olimpiai ezüstérmes Luca Curatoli, valamint az olasz és magyar vívószövetség elnöke, Csampa Zsolt és Paolo Azzi.

A közönség soraiban pedig az olasz vívóválogatott néhány tagja is megjelent, akik a pénteken kezdődő világkupaversenyre érkeztek Budapestre. Csampa Zsolt külön ki is emelte, hogy igyekeztek a versenyt a magyaroktól megszokott minőségben megrendezni. A két elnök egyetértett abban, hogy a sport diplomáciai hatásai akkor érződnek a legjobban, mikor a különböző kultúrájú emberek találkoznak a versenyeken. Luca Curatoli és Szilágyi Áron úgy fogalmazott, hogy ilyenkor mindenki megtanul egy nyelvet beszélni. 

A beszélgetés során végig érezhető volt a felek közti tisztelet. „Kart karba öltve írtuk a sportág történetét” – tette hozzá Paolo Azzi, mikor az olasz-magyar vívóbarátságról esett szó.

2023.06.04 17:58:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És hogy milyen edző volt, az egy hete 79 éves korában elhunyt korábbi kiváló öttusázó, vízilabdázó Bodnár János? Sportágtól függetlenül, íme rá egy jellemző mondat: „Ars poeticám nincs, mert az alapvetés, hogy nem csupán versenyzőt, embert is kell faragnom a tanítványaimból.”

2023.06.03 23:04:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén vállalja a klub iránti szeretetét, lassan egy éve pedig már hivatalosan is tesz, tehet a Lokiért.

2023.06.03 22:20:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.