Tokió 2020: az ausztrálok bíznak a rajt előtti teljes átoltottságban

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.31. 10:55
Az ausztrálok bíznak abban, hogy a tokiói olimpia rajtja előtt az összes érdekelt sportolójuk megkapja a koronavírus elleni vakcinát.

Erről Ian Chesterman csapatvezető beszélt szerdán, a játékokra készült formaruha bemutatóján. Bár az oltás nem alapfeltétele az indulásnak, Chesterman szerint a józan ész azt diktálja, hogy védetté tegyék a versenyzőiket, s a küzdelmek végeztével a delegáció egyik tagja se vigye haza a vírust.

„Biztosak vagyunk abban, hogy az elutazásunk előtt be leszünk oltva. Úgy gondolom, a kormánynak ez a szándéka” – fogalmazott.

Hozzátette: nem akarnak a sor elejére ugrani, tehát még nem most kapják meg a vakcinát, de minden érintett biztos abban, hogy amikor már szükség lesz rá, biztosítják nekik az oltóanyagot.

Chesterman szerint az is fontos lesz, hogy a sportolók ne fókuszáljának túlságosan a koronavírus elleni védekezés protokolljára, s arra, hogy ez az olimpia más lesz, mint a korábbiak.

„Abba az irányba kell terelnünk őket, hogy pozitívan gondolkodjanak. Ha nem hatalmasodik el rajtuk az állandó ellenőrzésből adódó szorongás, ha pozitívak tudnak maradni, akkor jó olimpiánk lesz”
– mondta az ausztrál csapatvezető.

A 2020-ra tervezett tokiói olimpiát a pandémia miatt egy évvel elhalasztották, így idén július 23. és augusztus 8. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik