Sakk: tavasszal folytatódik a világbajnokjelölti torna

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 13:28
null
Fotó: AFP
A férfi sakkvilágbajnok-jelöltek az idei első forduló színhelyén, az oroszországi Jekatyerinburgban tavasszal folytatják a küzdelmeket, a vb-címért rendezendő páros mérkőzésnek pedig Dubai ad otthont 2021-ben.

A nemzetközi sportági szövetség, a FIDE orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt jövő év tavaszára halasztott tornán a második forduló pontos időpontját később jelölik ki, de legkésőbb két hónappal a folytatás előtt közzéteszik.

Az 500 ezer euró összdíjazású viadal első helyezettje lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója. A címért a felek szintén még 2021-ben asztalhoz ülnek, Dvorkovics bejelentése szerint Dubaiban, a világkiállítás keretében. Az Expót ez évről halasztották el a jövő esztendő végére.

A FIDE első embere a TASZSZ-nak adott interjúban üdvözölte az internetes térben zajló különböző versenyeket, egyúttal közölte, hogy a világszövetség november második felében online sakkolimpiát tervez.

A világbajnok-jelöltek viadala március 17-én rajtolt el Jekatyerinburgban, és március 26-ig egy teljes kört tudtak megrendezni, amikor a világjárvány közbeszólt. A FIDE előbb október 28-át, aztán november elsejét, majd november végét-december elejét jelölte meg a második szakasz kezdőpontjául, azonban a múlt héten további halasztás mellett döntött a pandémia terjedése miatt.

Az állás a 7. forduló után: 1–2. Nyepomnyascsij (orosz), Vachier-Lagrave (francia) 4.5-4.5 pont, 3–6. Caruana (amerikai), Giri (holland), Vang Hao (kínai), Griscsuk (orosz) 3.5-3.5, 7–8. Ting Li-csen (kínai), Alekszejenko (orosz) 2.5-2.5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik