Rio 2016: Rogge reméli, nincs szükség figyelmeztetésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.13. 18:53
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke reméli, nem lesz szüksége arra, hogy nyilvánosan bírálja a 2016-os riói nyári játékok szervezőit az előkészületek késése miatt.

A belga sportdiplomata ezt annak kapcsán mondta, hogy a NOB szemlebizottsága hétfőn megkezdte újabb helyszíni ellenőrzését, és az első jelzései szerint továbbra is vannak csúszások.

Rogge emlékeztetett arra is, hogy a 2004-es athéni játékok előtt – amikor még ő volt a szemléző testület vezetője – elődje, Juan Antonio Samaranch sárga lappal figyelmeztette a görögöket. Mint utalt rá, akkor azért kérte Samaranch közbenjárását, mert „a NOB-elnök szava messzebbre hallatszik.”

Hozzátette: őt most senki sem kérte arra, hogy figyelmeztesse a brazilokat, és reméli, erre nem is lesz szüksége, mert a szervezők idejében akcióba lépnek.

Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
7 órája

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
8 órája

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
12 órája

Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

Téli olimpia 2026
15 órája

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
16 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20
Ezek is érdekelhetik