Profi sportpályák, nem csak profiknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.26. 15:30
Címkék
A profi sportolók által használt pályáknak pontosan meghatározott sztenderdjei vannak. Szükség van erre ahhoz, hogy az egyes teljesítményeket össze lehessen hasonlítani, és a sportolók készülni tudjanak a sokszor dollármilliókat jelentő sporteseményekre. Teljesen természetes, hogy ugyanazokat a körülményeket kell számukra biztosítani minden helyzetben, hisz teniszlabdának ugyanolyan sebességgel kell visszapattannia az edzésen, mint a versenyen, és nem lehet, hogy a műfű másképp csússzon a bajnokságon, mint az edzőpályán. (x)

 

A múltban nem volt arra törekvés, hogy jó körülményeket biztosítsunk az amatőr vagy a diáksportolóknak is. A köz számára elérhető betonnal vagy aszfalttal borított pályák alkalmasak ugyan a sportolásra, azonban messze vannak attól, amit ideálisnak gondolnék.

Olyan ez, mint amikor egy vakolatlan házra azt mondom, hogy lehet benne élni, de befejezve akkor van, amikor levakoltuk vagy hőszigeteléssel láttuk el. Szóval a beton vagy az aszfalt egy sportpályánál csak az alap, de a pálya befejezve akkor van, ha valamilyen sportolásra alkalmas bevonat is van rajta.

A Mapei az elmúlt években rengeteg professzionális megoldást fejlesztett ki az amatőr és profi sport számára. Sokféle felszín alatti és felszín feletti megoldásunk van. Felszín alatti megoldásokon nem csak a szokásos, nem látszódó ragasztókat, kiegyenlítéseket értem, amelyekről a Mapei olyan jól ismert, hanem vannak olyan megoldásaink is, amik inkább a mélyépítés témaköréhez tartoznak.

A MAPESOIL rendszereinkkel a meglévő altalajt stabilizálni lehet annak eltávolítása nélkül úgy, hogy az alkalmas lesz később atlétikai pályák burkolatainak fogadására, vagy akár a FIFA előírásoknak megfelelő műfüves pályarendszer kialakítására is.

 

A felszín feletti, vagyis a látszó megoldásaink is meghökkentően látványosak és hasznosak. Az egész néhány teniszpálya-rendszerrel indult, amit a nemzetközi teniszszövetség minősített, mint profi versenyekre is alkalmas bevonat. A későbbi rendszerek nevében szereplő mozaik szó, a TNS is a tenisz szóból ered annak ellenére, hogy ma már sok különböző sportokhoz alkalmas bevonatunk van.

A következő lépés, az iskolai kültéri többfunkciós sportpályákhoz is alkalmas multisport rendszerek lettek, melyek készülhetnek egyszerű többrétegű akril bevonatként, de készülhetnek egy 4 vagy 5 mm vastag gumiszőnyeg betéttel is. Ezek a megoldások árban más alternatív megoldásokhoz képest rendkívül versenyképesek, tartósak és hasznosak.

Így mindenki örülhet neki, mert a megrendelő egy komfortos és modern bevonatot kap jó áron, a kivitelező tisztességes munkadíj mellett tud pályabevonatot készíteni, és a sportoló egészséget kímélő pályán tud sportolni.

A rendszereink fejlesztése nem áll meg. További megoldásokkal jelenünk meg folyamatosan a piacon.

 

Fejlesztettük a pályatípusokat, így van már megoldásunk kerékpárhoz, görkorcsolyához és gokarthoz is. Képesek vagyunk öntött poliuretán rendszert építeni beltéri sportpályákon, de futópályákhoz alkalmas szórt EPDM (rekortán) bevonat is a rendelkezésünkre áll.

A versenyképességünket tovább növeli, hogy a bontási költségek elkerülésével tudunk burkolatot kialakítani tönkrement PVC, gumi és rekortán felületen is.

A sportburkolatok piaca az elkövetkezendő években nagy mértékben fejlődni fog. A nagyszámú és változatos kormányzati beruházásokon kívül az országban nagyjából nyolcezer iskolában és közterületen van felújítandó kültéri pálya, amiknek elkészítésében ma már komoly rutinnal és számos referenciával rendelkezünk. Ha bővebben érdeklik a Mapei sportburkolati megoldásai, akkor keressen minket a www.mapei.hu weboldalon, vagy írjon Szaktanácsadónknak a [email protected] e-mail címre.

Legfrissebb hírek

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
10 perce

Sportőrület-hungarikum – Vincze András publicisztikája

Egyéb egyéni
15 perce

Humphries nagyszerű meccsen jutott tovább, Van Veen elbúcsúztatta lett riválisát

Egyéb egyéni
34 perce

Pakisztáni válogatott játékost szerződtethet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik találkozása Cristiano Ronaldóval játékoskísérőként, majd ellenfélként

Magyar válogatott
1 órája

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
2 órája

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik